Index Vakbarát Hírportál

Az év eddigi legjobbja újra lecsapott, elődöntős a City

2021. március 20., szombat 20:26

A Manchester City bejutott az angol labdarúgó FA-kupa elődöntőjébe, mivel a hajrában szerzett gólokkal 2–0-ra legyőzte idegenben az Evertont. A City sorozatban a 14. idegenbeli mérkőzését nyerte meg.

A Manchester City keretének erősségét jól jelzi, hogy még úgyis bombaerős kezdővel tudott felállni, hogy Sergio Agüero, Kevin De Bruyne, Rijad Mahrez vagy éppen Ederson is csak a kispadon kapott helyet.

Így is 77 százalékban birtokolták a vendégek a labdát, de ezzel együtt sem volt meg az átütőerő támadásban, így gól nélkül fordulhattak a felek.

Egyórányi játékhoz érve Raheem Sterling lapos lövésénél kellett Joao Virginiának bravúrt bemutatnia, majd Phil Foden távoli bombája kanyarodott el a kapu jobb oldala mellett.

Amikor már úgy tűnt, hogy az Everton újabb hosszabbításos meccset játszik a kupában, jött a 84. perc, és bár Aymeric Laporte lövését a kapus még a lécre tolta, a kipattanót a januárban és februárban is a PL legjobbjának megválasztott Ilkay Gündogan csukafejessel az üres kapuba juttatta (0–1).

Ez már a 12. gólja volt idén minden sorozatot figyelembe véve, ezzel ő áll a legjobban a Premier League-játékosok közül.

A 90. percben még a csereként beálló Kevin De Bruyne is vágott egyet, a bajnokságban vezető, BL-ben a nyolc közé jutó Manchester City így 2–0-ra győzött, és készülhet az elődöntőre.

A nap másik meccsén a Southampton még két lesgól elvételével is simán, 3–0-ra legyőzte a Bournemouth-t.

ANGOL FA-KUPA

NEGYEDDÖNTŐ

Bournemouth (II.)–Southampton 0–3 (Djenepo 37., Redmond 45+1., 59.)

Everton–Manchester City 0–2 (Gündogan 84., De Bruyne 90.)

Borítókép: Paul Ellis / AFP

Rovatok