Index Vakbarát Hírportál

Így juthat ki a magyar válogatott a 2022-es világbajnokságra

2021. március 24., szerda 13:07

Szerdán Európában is megkezdik a 2022-es, katari világbajnokságra kvalifikáló selejtezősorozatot, most pedig bemutatjuk az ezzel kapcsolatos fontos tudnivalókat. A magyar labdarúgó-válogatott nem került könnyű csoportba, de az előző év remeklésének köszönhetően még akkor sincs minden veszve, ha nem tudjuk borítani a papírformát az angolokkal és a lengyelekkel szemben.

Az ígéret földje: Katar

A 22. világbajnokságot 2022. november 21. és december 18. között Katarban rendezik meg. Ez lesz az első torna, amelyet az arab világban tartanak, és a 2002-es dél-koreai és japán közös rendezésű világbajnokság után a második, amelyre Ázsiában kerül sor. A rendkívül magas nyári hőmérséklet miatt kell a késő őszi, kora téli időpontban rendezni, ez lesz az első mundial, amelyet nem májusban, júniusban vagy júliusban játszanak le.

Utoljára 32 csapattal

Az első, 1930-as tornán még csak 13 csapat vett részt, 1934-ben már 16, ez a létszám pedig két kivételtől eltekintve egészen az 1978-as, argentínai viadalig állandósult is. Négy évvel később, a spanyolországi rendezvényen először képviseltette magát 24 nemzet, ez a formátum csupán négy kiírást élt meg, 1998-tól kezdve 32 válogatott mérhette össze erejét.

A szereplőket nyolc, négycsapatos csoportba sorsolják, az első és a második helyezettek jutnak a kieséses szakaszba, ahol négy párharcot kell sikeresen megvívnia a végső győztesnek.

A 2022-es sorozat lesz az utolsó, amelyet ezzel a mennyiséggel rendeznek meg, hiszen 2026-ban, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó már 48 gárdát láthat vendégül.

Európából 13-an jutnak ki

Ami a földrészek megoszlását illeti, a mi kontinensünk viszi a prímet, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) égisze alá tartozó nemzetekből 13 jut ki Katarba, Afrikából (CAF) öt, Ázsiából (AFC) és Dél-Amerikából (CONMEBOL) négy, Észak- és Közép-Amerikából, valamint a karibi térségből (CONCACAF) három csapat mondhatja el magáról biztosan, hogy szerepelhet a világbajnokságon. Ez eddig 29 ország, ehhez jön két együttes az interkontinentális pótselejtezőből (ide kerül az óceániai térségben (OFC) elsőként végző együttes mellett egy-egy csapat az AFC, a CONCACAF és a CONMEBOL régiójából), a 32. gárda pedig a rendező, amely ezúttal az ázsiai csapatok létszámát gyarapító Katar lesz.

A világbajnoki résztvevők területi megoszlása

Az utóbbi négy szövetség automatikusan nem kvalifikáló egy-egy együttese bejut az interkontinentális pótselejtezőbe, ahonnan két csapat jut ki a világbajnokságra.

A selejtezők sorsolása

Összesen 210 FIFA-tagállam viaskodik a még üres 31 helyért, ebből 55 az európai selejtezősorozatban. A csapatokat hat kalapba sorolták a tavaly novemberi FIFA-világranglistán elfoglalt helyezéseknek megfelelően, öt csoportban öt, a másik ötben pedig hat együttes mérkőzik meg egymással oda-vissza alapon.

A mieink csoportja

A magyar válogatott a világranglista 40. helyezettjeként a harmadik kalapba kapott besorolást – a 2. kalap végére a 37. románok fértek be –, innen várhatta a decemberi sorsolást. A mieink végül az I jelű hatosba kerültek, az első kalapból Anglia (4.), a másodikból Lengyelország (19.), a negyedikből Albánia (66.), az ötödikből Andorra (151.), a hatodikból pedig San Marino (210.) érkezett ellenfélül – első két riválisunk egyaránt a kalapja harmadik legerősebbje volt, így elmondható, hogy nem kaptunk könnyű csoportot.

A biztosan kijutó csapatok

A gárdák március 24. és november 16. között játsszák le a létszámtól függően 8/10 meccsüket, a végén elsődlegesen a több pont rangsorol, holtverseny esetén a jobb gólkülönbség, majd a több szerzett találat és csak ezt követően az egymás elleni eredmények. Ha ezeknél a pontszám, a gólkülönbség és az idegenben szerzett találatok száma is megegyezik, akkor a fair play pontok jönnek be a képbe, ahol a sárga lap egy büntetőpontot ér, a második sárgával történő kiállítás hármat, az egyből piros négyet, ha pedig valaki sárga után kap rögvest pirosat, az ötöt. No, ha ezek után is egyezés lenne még, akkor sorsolnak, de erre aligha kerül sor...

Minden csoportból az első helyezett kijut a katari világbajnokságra (10),

a maradék három helyért pedig pótselejtezőt vívnak az oda kvalifikáló együttesek.

A pótselejtezők – sokat érhet még az NL-elsőség!

Minden csoportmásodik bejut a 12 csapatos pótselejtezőbe, ez ugyancsak tíz együttest érint. A maradék két helyre a Nemzetek Ligájából érkezik az a két legjobb csoportgyőztes, amely saját selejtezős csoportjában nem került be az első kettőbe – tehát sem egyenes ágon nem tudott kijutni csoportelsőként, sem a pótselejtezőre nem kvalifikálta magát másodikként.

Ebből a szempontból nagy előny, hogy a magyar válogatott nagy meglepetésre Oroszországot, Szerbiát és Törökországot is megelőzve megnyerte B-ligás csoportját, ezzel egyrészt feljutott az „A” ligába, másrészt jó esélyt szerzett magának arra, hogy akkor is maradjon esélye a kijutásra, ha nem tud a világbajnoki selejtezős csoportja első két helyén zárni. 

Az A ligában Franciaország, Belgium, Olaszország és Spanyolország lett a négy csoportgyőztes, nekik a papírforma szerint illene legalább az első kettőben végezni (a franciák az ukránokkal, a finnekkel, a bosnyákokkal és a kazahokkal, a belgák a walesiekkel, a csehekkel, a fehéroroszokkal és az észtekkel, az olaszok a svájciakkal, az északírekkel, a bolgárokkal és a litvánokkal, a spanyolok pedig a svédekkel, a görögökkel, a grúzokkal és a koszovóiakkal kerültek egy ötösbe).

A B ligában a 11 pontunk Wales (16), Ausztria (13) és Csehország (12) mögött csak a 4. legjobb lett, összességében pedig így fest tehát a csoportelsők listája:

Franciaország, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Wales, Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovénia, Montenegró, Albánia, Örményország, Gibraltár és Feröer.

Az előző beosztásból látszik, hogy ezek közül Belgium, Wales és Csehország is egy ötösbe, az E csoportba került, márpedig innen maximum kettő biztosíthatja helyét automatikusan a világbajnokságra vagy a pótselejtezőre, a harmadik mindenképpen előttünk lenne ezen a rangsoron.

Ha az A ligásokból mindenki hozza a papírformát, és az E csoportban sem előzik be ezt a hármast a fehéroroszok vagy az észtek, akkor viszont az a helyzet áll elő, hogy már csak Ausztria pöckölhetné ki a mieinket, az osztrákok 2. kalaposként a finoman szólva sem kiemelkedő erősségű Dánia, Skócia, Izrael, Feröer, Moldova ötössel küzdenek.

Természetesen a legjobb a csoportgyőzelem és az automatikus kijutás lenne, ezt csak azért vezettük le, hogy olvasóink láthassák, akkor sincs minden veszve (sőt!), ha a mieink végül nem tudnák borítani a papírformát az angolokkal és a lengyelekkel szemben.

A pótselejtezők menete

Ami a pótselejtezők lebonyolítását illeti, ott az Európa-bajnokságnál alkalmazottak maradnak érvényben:

Az elődöntőket 2022. március 24-én és 25-én rendezik meg, a döntőket 28-án és 29-én.

A vb-csoportkör sorsolása

A katari világbajnokság csoportkörének sorsolására 2022 áprilisában kerül sor, a viadalt hazánkban az MTVA csatornáin lehet majd nyomom követni. A kétszeres vb-döntős magyar válogatott legutóbb az 1986-os, mexikói tornára jutott ki.

A magyar válogatott kerete a márciusi selejtezőkre

Kapusok: Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Tóth Balázs

Védők: Botka Endre, Fiola Attila, Hangya Szilveszter, Kecskés Ákos, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő, Szalai Attila, Orbán Willi

Középpályások: Cseri Tamás, Gazdag Dániel, Holender Filip, Kalmár Zsolt, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Nego Loic, Schäfer András, Sigér Dávid

Támadók: Géresi Krisztián, Nikolics Nemanja, Sallai Roland, Szalai Ádám, Varga Kevin, Varga Roland

A VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT PROGRAMJA

1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK

20.45: MAGYARORSZÁG–Lengyelország

20.45: Anglia–San Marino

20.45: Andorra–Albánia

2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP

18.00: Albánia–Anglia

20.45: San Marino–MAGYARORSZÁG

20.45: Lengyelország–Andorra

3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA

20.45: Andorra–MAGYARORSZÁG

20.45: Anglia–Lengyelország

20.45: San Marino–Albánia

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK

20.45: MAGYARORSZÁG–Anglia

20.45: Andorra–San Marino

20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP

18.00: Albánia–MAGYARORSZÁG

18.00: Anglia–Andorra

20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA

20.45: MAGYARORSZÁG–Andorra

20.45: Lengyelország–Anglia

20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT

20.45: MAGYARORSZÁG–Albánia

20.45: Andorra–Anglia

20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD

20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG

20.45: San Marino–Andorra

20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK

20.45: MAGYARORSZÁG–San Marino

20.45: Andorra–Lengyelország

20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ

20.45: Lengyelország–MAGYARORSZÁG

20.45: San Marino–Anglia

20.45: Albánia–Andorra

Rovatok