Index Vakbarát Hírportál

C. Ronaldo kiakadt, földhöz vágta a kapitányi karszalagot

2021. március 28., vasárnap 10:27

Ahogy arról beszámoltunk, Portugália 2–2-es döntetlent játszott Szerbiában szombat este a világbajnoki selejtezőn. Cristiano Ronaldo a hosszabbításban szabályosnak tűnő gólt szerzett, ám a játékvezető nem látta annak – az ötszörös aranylabdás heves reklamálásba kezdett, majd levonult a pályáról még a lefújás előtt.

Portugália kétgólos előnyt adott le Szerbia ellen, ám a hosszabbítás utolsó percében megnyerhette volna a mérkőzést. Cristiano Ronaldo az ötös jobb sarkától gurított a kapu irányába, a labda már túljutott Marko Dmitrovics kapuson és látszólag a gólvonalon is, mielőtt Sztefan Mitrovics becsúszva kivágta. A partjelző és a játékvezető azonban nem látta (talán nem is láthatta) a labdát a védő tisztázásánál, így továbbot intett.

Cristiano Ronaldo meg nem adott gólja Szerbia ellen

Fontos kiemelni: a világbajnoki selejtezők során nem használják a videobírót (VAR), valamint a gólvonal-technológiát sem, így minden ítéletet a játékvezetői gárda hoz meg, külső segítség nélkül.

Cristiano Ronaldo bőszen reklamált – a visszajátszások alapján igaza is lehetett –, ám ezzel csak egy sárga lapot tudott kicsikarni magának Danny Makkelie játékvezetőtől. A portugál szupersztárt annyira feldühítette az ítélet, hogy levonult a pályáról, még a csapatkapitányi karszalagot is földhöz vágta.

Cristiano Ronaldo reakciója meg nem adott góljára Szerbia ellen

A mérkőzés után közösségi oldalán magyarázta el a történteket. „A portugál válogatott csapatkapitányának lenni az egyik legnagyobb privilégium, büszkeséggel tölt el. Mindig mindent meg fogok tenni az országomért. De vannak nehézségek, amikkel meg kell birkózni, különösen amikor úgy érezzük, hogy az egész nemzetet sérelem éri. Fel kell emelnünk a fejünket, és készülni a következő kihívásra. Hajrá, Portugália!”

Fernando Santos szövetségi kapitány a találkozót követően úgy fogalmazott: Cristiano Ronaldo frusztráltsága érthető, hiszen egy szabályos gólt vettek el tőle.

Portugália így két forduló után 4 ponttal áll az A csoportban holtversenyben Szerbiával, kedden pedig Luxemburgba látogat, míg a szerbek Azerbajdzsánba. A csoport első helyezettje kijut a 2022-es katari világbajnokságra, a második pótselejtezőt vívhat.

(Borítókép: Cristiano Ronaldo kezében a csapatkapitányi karszalaggal a Szerbia elleni világbajnoki selejtezőn. Fotó: Srdjan Stevanovic / Getty Images Hungary)

Rovatok