Index Vakbarát Hírportál

Bale ordas nagy könyököst osztott ki, lapot sem kapott érte

2021. március 31., szerda 10:41

Wales 1–0-ra legyőzte Csehországot kedden este világbajnoki selejtezőn, a hajrában azonban egy nem várt jelenet borzolta a kedélyeket.

A 85. percben ugyanis a a vendégek csapatkapitánya, Gareth Bale egy labdáért folyó párharc során lekönyökölte a csehek védőjét, Ondrei Kudelát, akit ápolni is kellett.

A Tottenham futballistája azonban megúszta az esetet, még csak sárga lapot sem kapott tettéért.

Az eset egyébként azért érdekes, mert Kudela volt az, aki a Glasgow Rangers–Slavia Praha Európa-liga párharc végén állítólag rasszista megjegyzést súgott a skótok színesbőrű játékosának, Glen Kamarának a fülébe, ami után elszabadultak az indulatok.

Vélhetően erre is reagálva a walesi játékosok a mérkőzés előtt Show racism the red card (Piros lapot a rasszizmusnak) feliratú pólóban melegítettek, elképzelhető tehát, hogy Bale sajátos módját választotta az igazságszolgáltatásnak.

(Borítókép: Geoff Caddick/AFP)

Rovatok