Index Vakbarát Hírportál

A vártnál hamarabb felépülhet Robert Lewandowski

2021. április 1., csütörtök 16:12

A vártnál hamarabb, négy helyett két hét alatt felépülhet térdsérüléséből Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel válogatott labdarúgója.

A 32 éves csatár vasárnap sérült meg, amikor a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő lengyelek hazai pályán 3–0-ra legyőzték Andorrát. A Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München orvosi stábja kedden megállapította, hogy az elmúlt évben a világ legjobbjának megválasztott Lewandowski térdében meghúzódtak a szalagok, felépülése így legalább négy hétig eltart majd.

A Kicker című sportmagazin azonban csütörtökön már arról számolt be, hogy a játékos két hét múlva ismét pályára akar lépni, és ez „a kitartását, az akaraterejét és a profizmusát ismerve nem is számítana csodának”.

Amennyiben valóban elegendő lesz két hét Lewandowski gyógyulásához, április 13-án térhetne vissza a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján.

Az biztos, hogy szombaton a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket foglalkoztató RB Leipzig elleni Bundesliga-rangadót, valamint a jövő héten a PSG elleni párharc első meccsét, illetve az Union Berlin elleni bajnokit kihagyja, és Hans-Dieter Flick vezetőedző leszögezte, hogy ezt követően sem kockáztatnak, vagyis nem siettetik a visszatérését.

Lewandowski ebben az idényben is ellenállhatatlanul futballozik, 42 tétmérkőzésen 47 gólt szerzett – a magyarok ellen egyszer, Andorra ellen kétszer talált be , a Bundesligában 26 fordulót követően 35 találattal vezeti a góllövőlistát. A csatárnak öt gólt kellene még szereznie a Bundesliga mostani idényében, hogy beállítsa a német bajnokság csúcsát, amelyet Gerd Müller tart az 1971/72-es idényből 40 találattal.

(Borítókép: Manu Fernandez/AFP)

(MTI)

Rovatok