Index Vakbarát Hírportál

Óriási balhé tört ki a Valencia meccsén, félbe kellett szakítani

2021. április 4., vasárnap 19:44

Forrtak az indulatok a La Liga 29. fordulójának vasárnap koraesti mérkőzésén, amelyen a Cádiz a Valenciát fogadta. A 29. percben, 1–1-es állásnál komolyan összeszólalkozott a hazaiak részéről a gólszerző Juan Cala, a vendégektől pedig Mouctar Diakhaby. A játékvezető azonnal odasietett megfegyelmezni őket (1-1 sárga lappal), de a kedélyek nem csillapodtak, a Valencia francia védője pedig levonult a pályáról, akárcsak a csapattársai. Azt pontosan nem tudni, Cala mit mondott Diakhabynak, spanyol információk alapján rasszista megnyilvánulásról volt szó.

A felek fél óra után folytatták a mérkőzést, de Diakhaby nélkül, aki nem volt hajlandó visszatérni a pályára. Először bennmaradt az öltözőben, később azonban felült a lelátóra.

Tavaly december 8-án a Basaksehir és a Paris Saint-Germain BL-mérkőzésén történt hasonló incidens, ahol az egyik játékvezető sértette meg a török csapat egyik edzőjét. A találkozó ott is félbeszakadt, másnap fejezték be.

A mérkőzést végül a Cádiz nyerte 2–1-re, köszönhetően Marcos Mauro 88. percben szerzett fejes góljának.

A forduló rangadóján a Sevilla hazai pályán legyőzte az éllovas Atlético Madridot, amelynek egyre jobban fogy az előnye a tabella élén.

Rovatok