Index Vakbarát Hírportál

Agüero tehetségként érkezett, legendaként távozik a Citytől

2021. április 7., szerda 06:07

A múlt hét elején beigazolódott a Manchester City-szurkolók félelme: a klub hivatalos közleményben tudatta, hogy nyáron távozik a csapat történetének legjobb gólszerzője, Sergio Agüero. Az argentin támadó 2011-ben érkezett az együtteshez, 385 mérkőzésen 257 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, négy bajnoki címet, egy FA-kupát és öt Ligakupát nyert az együttessel. Bár még gyarapíthatja trófeái számát, felidéztük a legszebb pillanatait manchesteri színekben.

Talán még a legvérmesebb drukkerek sem számítottak arra, mennyire fontos lesz az életükben 2011. július 28-a: a City aznap jelentette be, hogy ötéves szerződést kötött az Atlético Madridban futballozó tehetséggel, az akkor 23 esztendős Sergio Agüeróval.

Sajtóhírek szerint 40 millió eurót fizettek a spanyoloknak a játékjogáért, és Agüero már a debütálásakor elkezdte törleszteni vételárát: a Swansea elleni bajnokin mutatkozott be csereként az 59. percben, fél óra alatt pedig két gólt szerzett, és kiosztott egy asszisztot is.

Agüero első két gólja a videó elején látható.

Nem sokkal később a Wigan elleni bajnokin első mesterhármasát is megszerezte, és bár kisebb sérülések miatt rövidebb időszakokat ki kellett hagynia, egészen elképesztő nyitó szezont produkált: 

30 gólt és 12 gólpasszt jegyzett a bajnokságban.

Ezek közül karrierje talán legemlékezetesebbjét éppen az utolsó fordulóban, amely a bajnoki címről döntött. A két manchesteri csapat fej-fej mellett, egyaránt 86 ponttal állt, ám a City gólkülönbsége nyolccal jobb volt, mint a Unitedé, így ha a zárónapon nyer a Queens Park Rangers ellen, 44 év után újra bajnoki címet ünnepelhet.

Az MU Wayne Rooney találatával hozta a kötelezőt a Sunderland otthonában (0–1), Roberto Mancini alakulatának szénája azonban nem állt jól: bár Pablo Zabaleta vezetést szerzett, a kiesés elől menekülő QPR fordított, és úgy tűnt, kiénekli a sajtot a City szájából. A hosszabbítás azonban óriási drámát tartogatott: 

Edin Dzeko a 92. percben egalizált, Agüero pedig a 94. minutumban az aranyérmet jelentő találatot is a vendégek kapujába bombázta.

Dzeko gólja 06:20-tól, Agüero találata 08:25-től látható.

A következő idény visszafogottabbra sikerült az argentin és csapata számára is. Agüero ismét sérülésekkel bajlódott, főleg a térde miatt maradt le fontos meccsekről, és talán emiatt is „csupán” 17 gólt szerzett, a United pedig magabiztos, 11 pontos előnnyel nyerte meg az angol pontvadászatot a City előtt. Ettől függetlenül jó dolog is történt a támadóval, a klubnál maradéktalanul elégedettek voltak a teljesítményével, így egy évvel meghosszabbították 2016-ban lejáró szerződését.

A 2013/14-es szezon újabb bajnoki címet eredményezett a manchesteri kékeknek, Agüero 28 góllal vette ki a részét az aranyéremből. Ezt követően augusztusban egy újabb kontraktussal 2019-ig láncolta magához az egyesület a támadót, aki továbbra is remek formában futballozott. Bár 2014 áprilisában a városi derbin 4–2-re kikaptak a Unitedtől, csapata mindkét gólját ő szerezte, a második volt a 100. találata a City mezében. A Chelsea azonban megelőzte a tabellán az akkor már Manuel Pellegrini irányította manchesterieket, Agüero viszont 26 góllal a Premier League gólkirálya lett.

A következő szezon csapatszinten nem tartogatott sok örömöt az együttesnek: bár a Ligakupát megnyerték, a bajnokságban csupán negyedikek lettek.

Agüero azonban egy újabb mérföldkövet ért el karrierjében, a Newcastle elleni októberi bajnokin ötször volt eredményes.

Ez korábban csak Andy Cole-nak, Alan Shearernek, Jermain Defoe-nak és Dimitar Berbatovnak sikerült a PL-ben, ráadásul ehhez összesen 23 percre volt szüksége, ami a leggyorsabb mesterötös az angol pontvadászat történetében.

Novemberben a 85. bajnoki gólját is megszerezte, ezzel a Premier League legeredményesebb dél-amerikai játékosává vált, de a szezon végén már átlépte a 100-as álomhatárt is.

A 2016/2017-es idényben a City kispadján már Pep Guardiola ült, aki bronzéremmel debütált, de természetesen a katalán mesternél is Agüero volt az első számú gólfelelős. A viselkedése azonban ebben az időszakban hagyott kívánnivalót maga után: 

durvaság miatt többször is kiállították, egyszer pedig egy koncertre tartva karambolozott Amszterdamban, több bordája is eltört, így hosszabb kihagyás várt rá.

Ez sem gátolta meg azonban abban, hogy visszatérése után a klub történetének legeredményesebb játékosává váljon: a Napoli elleni idegenbeli BL-csoportmeccsen aratott 4–2-es győzelem során megszerezte 178. manchesteri találatát, ezzel megelőzte az addig listavezető Eric Brookot az élen.

A 2017/18-as szezonban aztán óriási rekordokat megdöntve ült fel újra Anglia trónjára a City: legtöbb pont (100), legtöbb idegenbeli győzelem (16), legtöbb gól (106), leghosszabb győzelmi sorozat (18), legjobb gólkülönbség (+79), legkevesebb, hátrányban töltött idő (153 perc) és a legnagyobb különbségű bajnoki cím (19 pontos előny). Agüero 21 góllal zárta a bajnokságot, és három mesterhármast szerzett az idényben.

2018 szeptemberében 2021-ig meghosszabbította szerződését, amelyet egy nappal később 300. meccsét játszva a klubban góllal ünnepelt a a Cardiff elleni 5–0-s győzelem során, majd 2019. február 10-én mesterhármassal vette ki a részét a Chelsea 6–0-s kivégzéséből.

Ez volt a 11. alkalom, hogy három gólt szerzett a bajnokságban: ezzel beállította Alan Shearer rekordját, ráadásul már 160 bajnoki találatnál járt, amivel Tommy Johnsson és Eric Brooks 158-as csúcsát is átadta a múltnak.

A végletekig kiélezett szezont végül az utolsó fordulóban aratott, Brighton elleni 4–1-es győzelem után újabb bajnoki cím követte, Agüero 21 góllal zárt, eggyel lemaradva a góllövőlista élén álló Pierre-Emerick Aubameyang, Mohamed Szalah, Sadio Mané trió mögött.

A legutóbbi idényben a Liverpool dominanciájával nem tudta felvenni a harcot Guardiola csapata, Agüero pedig 16 találatot szerzett. Ebből viszont hármat 2020 januárjában az Aston Villa ellen, azóta 12 mesterhármasával egyedüliként vezeti a PL vonatkozó listáját.

Az idei pontvadászatban gyakorlatilag már csak matematikailag kérdés, mikor biztosítja be a City az újabb bajnoki elsőségét, így szinte biztosra vehető, hogy az argentin bajnoki címmel a háta mögött int majd búcsút az Etihad Stadionnak, ahol Vincent Kompanyhoz és David Silvához hasonlóan szobrot állítanak majd neki.

A Bajnokok Ligájában viszont egyelőre nem termett babér a Citynek, pedig Agüero 2014-ben azzal a nyilatkozatával került a címlapokra, hogy addig nem hagyja el a csapatot, amíg meg nem nyeri a sorozatot a gárdával.

Könnyen lehet persze, hogy beváltja ígéretét, hiszen Guardioláék még állnak a BL-ben, a Dortmund testén keresztül vezet az út az elődöntőbe, ahol majd a Bayern–PSG-párharc győztesével szállhatnak harcba a fináléért. 

Ami már történelmi siker lenne, hiszen korábban az elődöntő volt a csapat legjobb eredménye.

Ami Agüero jövőjét illeti, a Barcelona régi/új elnöke, Joan Laporta minden követ megmozgat, hogy nyáron gránátvörös-kékbe öltöztesse a csatárt, ami alighanem Lionel Messi megtartásában is kulcsszerepet játszhat, honfitársával ugyanis gyerekkori barátok.

Hamarosan minden kiderül, egy azonban biztos: Sergio Agüero örökre beírta magát a Manchester City történelmébe.

(Borítókép:

Rovatok