Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Államokba igazol az MTK fiatal szélsője

2021. április 7., szerda 20:51

Az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő FC Dallasban folytatja pályafutását Schön Szabolcs, az MTK Budapest labdarúgója – írja az MTI.

A magyar klub szerdai tájékoztatása szerint a 20 éves szélső az MLS rajtja után, de még az átigazolási időszak lejárta előtt, május elején csatlakozik új egyesületéhez. Az ügylet révén az MTK-t átigazolási díj illeti meg, de a megállapodás további opciókat és bónuszokat is tartalmaz. Az AP amerikai hírügynökség szerint a szerződés három évre szól.

A korosztályos válogatott Schön Szabolcs 2019 elején érkezett az Ajax Amsterdamtól, és az MTK-ban mutatkozott be az NB I-ben. Azóta 55 tétmérkőzésen 14 gólt szerzett, és 10 találatot készített elő a kék-fehéreknél.

Egy 18 éves játékosnál az egyik legfontosabb dolog, hogy helyesen mérje fel a lehetőségeit a felnőtt futballba érés során, én az MTK Budapestnél éreztem olyan folyamatokat, ahol ez biztosítottnak tűnt

– nyilatkozta a játékos.

„Remek döntést hoztam az MTK-ba szerződéssel és a hazatéréssel, de a rövid távú célom már akkor is egyértelműen az volt, hogy 2-3 éven belül vissza tudjak térni külföldre. 

Az FC Dallas megkeresése után ezért sem gondolkodtam sokat, hiszen ez egy remek lehetőség számomra.

Az MLS az elmúlt 4-5 évben nagyon sokat fejlődött, amíg korábban főként a tapasztalt játékosok leigazolása jelentette a szakmai fejlődés irányát, egy ideje már megfigyelhető, hogy a fiatal játékosokat remekül felépítik, és reális esély van számukra tovább szerződni, akár topligákba is" – tette hozzá.

Rovatok