Index Vakbarát Hírportál

Hatvan év, hatvan sztori a legendás Diego Maradonáról

2021. április 18., vasárnap 18:48

Könyv jelent meg Diego Maradonáról, a 2020. november 25-én 60 évesen elhunyt, világklasszis argentin labdarúgóról.

Pincési László, a kötet szerzője az Indexnek elmondta, nem a jól ismert történetek összegyűjtésére fókuszált, hanem igyekezett kevésbé ismert, ám annál érdekesebb sztorikat összegyűjteni a legendás futballista életéből.

Már az alapgondolata az volt a könyvnek, hogy ne meglévő önéletrajzokat fordítsunk le, hanem nézzük meg, vannak-e olyan sztorik a jól ismertek mellett, amelyekről kevesebbet vagy egyáltalán semmit sem hallottunk.

A legbüszkébb a „Diego, a hős” címet viselő történetre vagyok, mert egy argentin cikk egyetlen mondatából kellett kiindulni, és többnapos munka volt, hogy kinyomozzam, hol és hogyan mentett meg hajótörötteket. De mentette meg egy később Oscar-díjat nyert olasz rendező életét, reménytelenül szerelmes volt Karolina monacói hercegnőbe, vagy éppen úgy vállalt jótékonysági meccset egy súlyos beteg kissrác gyógykezeléséért, hogy a Napoli megtiltotta. Számomra ez mind-mind újdonság volt.

A kötetben több magyar érdekeltségű sztori is helyet kapott, többek között az 1990-es Újpest–Napoli BEK-mérkőzés vagy Diego Maradona első válogatottbeli fellépése – éppen Magyarország ellen.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még láttam őt játszani, abszolút megvan az 1986-os világbajnokság, és a mai napig kiráz a hideg, ha megnézem az angolok elleni találatait. A könyv miatt mutattam meg a sport iránt kicsit sem érdeklődő lányaimnak, és azt mondtam: ha másért nem, azért emlékezzenek rá, mert ez az ember egy meccsen szerezte a világ talán két leghíresebb gólját. Igazi zseni volt, elképzelni is nehéz, mi lett volna belőle, ha minden erejével a futballra koncentrál egész életében

– fogalmazott lapunknak a könyv írója.

A 328 oldalas kötet 16 oldalas képmellékletet is tartalmaz olyan fotókkal, amelyeket eddig idehaza még nem publikáltak Diego Maradonáról.

A klasszikus önéletrajzi könyvekhez képest ez abban más, hogy rövid történeteken keresztül mutatja be Diegót. Így aztán talán nem a mély szakmaiság jellemzi, azaz egy átlagolvasónak is érdekes. És aki elolvassa, rájön, ő több volt egy futballozni is tudó drogos botrányhősnél. Szerintem igaza van annak a barátjának, aki úgy fogalmazott: kevés ilyen jószívű embert hordott a hátán a föld.

(Borítókép: El Grafico / Getty Images Hungary)

Rovatok