Index Vakbarát Hírportál

Agnelli: Vérszerződést kötöttünk, nyomulunk tovább

2021. április 21., szerda 11:22

A labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) szerda hajnalban közleményben jelentette be, hogy „átalakítja a terveket”, miután a hat angol egyesület visszalépett a kontinens 12 topklubja által életre hívott versenysorozattól.

„A jelenlegi körülmények között át kell gondolnunk azokat a lépéseket, amelyek a legmegfelelőbbek ahhoz, hogy átalakítsuk a tervezett sorozatot” – írta közleményben az ESL, amely jelezte: 

az angol klubok távozása ellenére határozottan kiáll azon célja mellett, hogy egy új európai versenysorozatot hozzon létre, mert „a jelenlegi rendszer nem működik”.

„A mi javaslatunknak az a célja, hogy lehetővé tegye a sportág fejlődését, miközben erőforrásokat és stabilitást generál a teljes futballpiramis számára, ideértve azoknak a pénzügyi nehézségeknek a leküzdését, amelyeket a labdarúgás közössége a világjárvány következtében tapasztalt”  áll a közleményben.

A 12 csapatos Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között angol, olasz és spanyol klubok is voltak, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széles körű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett ESL-lel szemben.

Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép az ESL-szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

A szuperligában ez a hat angol csapat vett volna részt a spanyol Atlético Madrid, az FC Barcelona – sajtóhírek szerint ez a két klub is kilép  és a Real Madrid, valamint az olasz AC Milan, az Internazionale és a Juventus mellett. A tervek szerint az új versenysorozatnak 15 állandó tagja lett volna. Az ESL elnökének Florentino Pérezt, a Real Madrid első számú vezetőjét választották meg.

Andrea Agnelli, a Juventus elnöke a La Repubblica című olasz napilapnak megerősítette, hogy az ESL létrehozói nem visszakoznak.

Vérszerződést kötöttünk, és nyomulunk tovább. Ennek a projektnek továbbra is megvan minden esélye arra, hogy százszázalékosan sikeres legyen

 közölte az ESL alelnöke a szuperliga vezetőségének keddi ülése előtt. „Nem akarunk ártani a nemzeti bajnokságoknak, és a klubok teljesen önszántukból csatlakoztak.”

Agnelli kifejtette, súlyos következményei lehetnek annak az UEFA-reakciónak, amely szerint az érintett egyesületeket kitiltják a hazai és nemzetközi sorozatokból.

„Ez komoly túlkapás lenne. Ez a fenyegetés törvényellenes, és nemcsak az UEFA monopóliumát jelezné, hanem már diktatúrára utalna”  tette hozzá.

A torinói klub első embere szerdán már nem volt ennyire bizakodó, a Reuters hírügynökségnek már úgy nyilatkozott, hogy a hat angol egyesület visszalépése nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezett Európai Szuperliga nem indulhat el. Hangsúlyozta, meggyőződése, hogy az európai labdarúgásnak változásra van szüksége, és egyáltalán nem bánja, hogy megpróbálkoztak a kiszakadással.

Biztos vagyok benne, hogy csodálatos ez a terv, mert a világ legjobb versenysorozatát alkotná meg. Ugyanakkor kétségkívül be kell vallanom, nem hiszem, hogy ez a projekt változatlanul fut és kidolgozás alatt áll

 jelentette ki Agnelli.

(Borítókép: Giuseppe Cacace / AFP)

(MTI)

Rovatok