Index Vakbarát Hírportál

Döntött az UEFA, ezekben a városokban nem lesz Eb-meccs!

2021. április 23., péntek 13:00 | aznap frissítve

Bilbao helyett Sevilla lesz a spanyolországi házigazdája a nyári labdarúgó-Európa-bajnokságnak – amelynek Budapest egyik társrendezője –, a Dublinba tervezett mérkőzéseket pedig Szentpéterváron játsszák.

Zbigniew Boniek, a lengyel szövetség elnöke, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja pénteken megerősítette, hogy a Bilbaóba tervezett meccseket Sevillában rendezik, és azt is elmondta, hogy a dublini mérkőzések helyszíne Szentpétervár lesz. Az ír fővárosnak ugyanazért kell lemondania a rendezésről, mint Bilbaónak, ugyanis a világjárvány miatt nem tudta garantálni a szurkolók beengedését a stadionba.

Az orosz város így már hét Európa-bajnoki találkozónak ad otthont.

Az európai szövetség (UEFA) bejelentése szerint a Dublinba tervezett nyolcaddöntőt a Wembley-stadionban játsszák, amely az elődöntőknek és a döntőnek is otthont ad.

A harmadik város München volt, amelynek veszélybe került a házigazdaszerepe, de mivel a német szövetség végül legalább 14 500 szurkoló beengedését garantálta, a 75 ezres Allianz Arena a dpa német hírügynökség értesülései szerint benn maradt a torna helyszínei között az UEFA végrehajtó bizottságának pénteki döntése értelmében.

Az UEFA ezt is megerősítette, Münchenben is lesznek meccsek.

A magyar válogatott a világbajnok franciák mellett az Eb-címvédő portugálokkal, valamint a németekkel került azonos csoportba, a Németország–Magyarország összecsapást Münchenben rendezik.

A helyi hatóságok szerda éjjel jelentették be: a baszkföldi város nem lesz rendező, miután nem tudja garantálni, hogy nézők előtt rendezhet találkozókat. Itt játszotta volna a spanyol válogatott a lengyelek, a svédek és a szlovákok elleni csoportmérkőzéseit, ezenkívül egy nyolcaddöntőt is tartottak volna a helyi stadionban. A spanyol szövetség a múlt héten számolt be róla, hogy ha Bilbao nem tudna házigazda lenni, akkor Sevilla lehetne a spanyol beugró.

A város vezetői perrel fenyegetik az európai szövetséget (UEFA) a szerintük egyoldalú, Bilbao imázsát rontó döntés miatt, kártérítést követelnek, ugyanis már hat éve készülnek a kontinensviadalra, és megítélésük szerint a jelenlegi helyzetben is képesek megrendezni a találkozókat, ám a koronavírus-járvány miatt most szurkolók nélkül tudják ezt megtenni. Baszkföld a járvány által az egyik legsúlyosabban sújtott régió Spanyolországban.

A kontinensviadalt így június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Glasgow-ban és Sevillában rendezik. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

(MTI)

(Borítókép: A bilbaói San Mamés nem fogadhat nézőket – Villar Lopez / AFP)

Rovatok