Index Vakbarát Hírportál

A Paks győzelmével az utolsó fordulóra maradt a döntés az NB I dobogójáról

2021. április 30., péntek 22:07

A Paks hazai pályán hátrányból fordítva 4–2-re legyőzte a második helyen álló Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának pénteki mérkőzésén, így matematikailag még maradt esélye, hogy az utolsó körben odaérjen a bronzérmes pozícióba, míg a felcsútiak egyelőre nem biztosították be az ezüstérmüket.

Az első félidőben jobban és veszélyesebben játszott a Puskás Akadémia, amely egy védelmi hibát kihasználva a félidő derekán megszerezte a vezetést. A Paks igazán ezután sem tudott újítani, viszont a 39. percben büntetőt lőhetett, a góllövőlistát vezető Hahn János azonban elhibázta a lehetőséget.

Fordulás után kissé visszaesett az iram, sokat állt a játék egy-egy kisebb, leginkább taktikai jellegű szabálytalanság miatt. 

Alig negyedóra telt el, amikor szinte a semmiből egyenlített a Paks, miután a csereként beállt Böde Dániel fejesét Tóth kapus beejtette a gólvonal mögé.

Ezután lendületbe jött a hazai együttes, amely tíz perccel később egy öngóllal előnybe is került, majd még mielőtt a felcsútiak felocsúdtak volna, Bognár István távoli lövése pattant meg paksi szemszögből szerencsésen, és kötött ki a kapuban.

A kétgólos előny birtokában megnyugodott a hazai csapat, Bognár pedig hamarosan duplázott, ezzel eldöntötte a meccset, amelynek hajrájában a Puskás Akadémia még szépíteni tudott.

A Puskás Akadémia sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban, míg a Paks egymás után harmadszor nyert, és már hat meccs óta tart a veretlenségi sorozata.

OTP Bank Liga, 32. forduló:
Paksi FC–Puskás Akadémia 4–2 (0–1)
Paks, zárt kapus, v.: Zierkelbach
gólszerzők: Böde (62.), Nunes (72., öngól), Bognár (76., 83.), illetve Komáromi (22.), Szabó J. (öngól, 88.)
sárga lap: Szabó J. (3.), Tamás O. (7.), Ádám (78.), Böde (88.), illetve Kiss T. (26.), Nunes (39.), Plsek (79.)

Paksi FC:
Rácz G. – Lorentz (Osváth, 83.), Tamás O., Lenzsér (Szélpál, 58.), Szabó J. – Balogh, Bognár, Papp K.  Haraszti (Ádám, a szünetben), Hahn (Böde, 58.), Sajbán (Nagy R., 70.)

Puskás Akadémia FC:
Tóth B.  Nagy Zs., Spandler, Nunes, Deutsch  Ominger (Plsek, 67.), Urblík  Slagveer (Baluta, 81.), Knezevic (Mance, 81.), Komáromi (Géresi, 68.)  Kiss T.

(MTI)

Rovatok