Index Vakbarát Hírportál

Dárdaiék elkerülték a lelki poklot

2021. május 4., kedd 09:47

Megdicsérte csapatát a hétfőn Mainzban elért 1–1-es döntetlen után Dárdai Pál, a német labdarúgó Bundesligában kiesés ellen küzdő Hertha BSC vezetőedzője.

A találkozóra eredetileg a 29. fordulóban került volna sor, de április közepén Dárdai Pál, Admir Hamzagic másodedző és három játékos megfertőződött a koronavírussal, ezért az egész csapatnak karanténba kellett vonulnia két hétre.

Öntudatosan tértünk vissza, büszke vagyok a fiúkra, és minden elismerésem az övék. Kihoztuk magunkból a maximumot, ha kikaptunk volna, akkor lelkileg most nagyon nehéz helyzetben lennénk

– összegzett a berliniek magyar trénere.

A Hertha  melynek három bajnokiját el kellett halasztani  a mainzi meccs után csütörtökön a Freiburg ellen lép pályára, vasárnap pedig az Arminia Bielefeldet fogadja.

"Most a gyors regenerálódás a cél, és előre kell tekintenünk"  fűzte hozzá Dárdai, akinek a tanítványai továbbra is a kiesést jelentő 17. helyen állnak a tabellán, két pontra az osztályozós pozícióban lévő 1. FC Kölntől.

A Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz lényegesen kedvezőbb helyzetből várja a folytatást a 12. helyről.

Az Eintracht Frankfurt, a Borussia Dortmund és a VfL Wolfsburg következik nekünk, tulajdonképpen három döntő vár ránk

– vélekedett a magyar válogatott csatár, aki hétfőn a 72. percig volt pályán. "Addig kell küzdenünk, amíg matematikailag is egyértelművé válik, hogy már nem eshetünk ki"  jelentette ki Szalai.

(MTI)

Rovatok