Index Vakbarát Hírportál

Most már tényleg megvan José Mourinho új állása

2021. május 4., kedd 15:48

Ha nem is minden út vezet Rómába, ahogy a mondás tartja, José Mourinhóé biztosan: a Tottenhamtől nemrégiben távozó portugál szakember az AS Roma vezetőedzője lesz a nyártól – jelentette be a klub hivatalos közleményben.

Április végén 17 hónap után bontott szerződést a Spursszel Mourinho, és természetesen rögtön ajánlatokkal bombázták a világ minden tájáról. Sajtóhírek szerint a Special One a skót Celtic megkeresését visszautasította, a The Sun nevű angol bulvárlapét nem, kolumnistaként fog dolgozni az Európa-bajnokság ideje alatt, valamint a talkSPORT rádiónál is szakértőként fog tevékenykedni.

Sokáig nem maradt klub nélkül: az AS Roma hivatalos oldalán jelentette be, hogy José Mourinho veszi át a fővárosi csapat irányítását a nyártól, Paulo Fonseca távozását követően. A honfitársát váltó Mou hároméves szerződést kötött a római klubbal.

Mourinho számára nem lesz ismeretlen terep a Serie A: 2008 és 2010 között az Internazionalét irányította, amellyel a 2009–2010-es idényben triplázott: a scudettót, a Bajnokok Ligáját és az Olasz Kupát is behúzta.

Az AS Roma négy fordulóval a bajnokság vége előtt a hetedik helyen tanyázik a tabellán, hátránya 9 pont a városi rivális Lazio mögött. Legutóbbi négy bajnokijukon mindössze egy pontot szereztek a farkasok, így jelentősen eltávolodtak az Európa-ligát érő helytől is.

(Borítókép: José Mourinho még a Tottenham edzőjeként. Fotó: Peter Powell / Getty Images Hungary)

Rovatok