Kanta József 17 évet töltött az NB I-ben, kizárólag az MTK csapatában futballozott, 312 élvonalbeli mérkőzés, valamint 106 gól után azonban úgy döntött, lezárja elismerésre méltó pályafutását. A 37 éves középpályás a Hidegkuti Nándor Stadionban adott exkluzív interjút az Indexnek.
Nem bánta meg, hogy anno a 19-es mezszámot választotta?
Dehogy, sőt a mai napig örülök neki, mert komoly kötődés alakult ki nálam ehhez a számhoz. Pedig anno Domonyai László próbált meggyőzni Illés Béla visszavonulása után, hogy vegyem át a 10-est, de akkor is ragaszkodtam a 19-eshez, sikeres voltam benne, nem akartam cserélni.
Csak azért kérdeztem, mert ha mondjuk 88-asban futballozik, akkor a Fehérvár elleni, utolsó hazai mérkőzésén szinte végig a pályán lehetett volna...
Igen, sejtettem, de az is lehet, hogy akkor csak a 88. percben cseréltek volna be... De a viccet félretéve, nincs szó számmisztikáról, vagy ilyesmi – bár édesanyámnak a névnapja és a születésnapja, valamint az én névnapom is erre a napra esik –, egyszerűen egyrészt szimpatikus volt, másrészt amikor választanom kellett a nagy csapatnál, szinte az összes szám foglalt volt már.
Egy hét telt el a Vidi elleni bajnoki óta, lecserélésekor pedig láthatóan elérzékenyült. Leülepedett már a búcsú?
Igen, de mind a mai napig jönnek üzenetek, telefonhívások, elképesztő az a szeretet, amit az emberektől kapok.
A Ferencvárostól is jött egy levél, amelyben gratuláltak a pályafutásomhoz, megmondom őszintén, nagyon jólesett.
Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám.
Utolsó tétmeccsét játssza pénteken az MTK színeiben a Mezőkövesd otthonában. Tudja, melyik csapat ellen talált be legutóbb az NB I-ben?
Az az igazság, hogy nem fogok játszani. Sokat gondolkoztam rajta, és legbelül azt éreztem, hogy nekem hazai pályán, ebben a stadionban kellett utoljára pályára lépnem.
Megvolt a búcsúztatás is, sajnálom, hogy az eredmény számunkra kedvezőtlenül alakult, de ezekkel a felejthetetlen pillanatokkal szeretném lezárni a pályafutásomat. Az utolsó gólom az nagyon jó kérdés, nyilván a kiesés előtti szezonban volt, de nem emlékszem.
Akkor segítek, 2019. február 9-én, 3–2-re nyertek, Mezőkövesden...
Tényleg, így már megvan, csereként álltam be, és én lőttem a második gólt. Érdekes, hogy az utolsó fordulóban éppen ellenük játszunk, az pedig pláne frappáns lett volna, ha esetleg újra gólt szerzek, de az imént elmondottak alapján erre nem kerül sor.
Akkor most már tény: 312 első osztályú meccsen 106-szor volt eredményes. Számontartja a találatokat, van esetleg kedvence?
Szerencsére van miből válogatni, több olyan is van, amire szívesen emlékszem. Az egyik Újpesten volt, még Garami Józsi bácsi volt az edzőnk, és a 90. percben szabadrúgásból, a kapufa segítségével egyenlítettem.
A Fradi ellen is volt egy szép szabadrúgás gólom, annak a találatnak is köszönhetően szereztünk egy pontot a Groupama Arénában.
De talán az egyik kedvenc gólom a Budapest Honvéd elleni, amelyet a Pancho Arénában szereztem, ballal, kapásból kilőttem a hosszút, az különösen kedves a számomra.
A gólok mellett az előkészítésekben is jeleskedett, és bár a gólpasszairól nem készült statisztika, alighanem ott is elég magas számot kapnánk.
Nem tudom, miért alakult ki ez bennem, de jobban szerettem asszisztot adni, mint gólt szerezni. Biztosan többször lehettem volna eredményes, ha ziccerben nem a csapattársaimat játszom meg, de valahogy én mindig a passzt kerestem, és azt, hogy ki van esetleg még nálam is nagyobb helyzetben.
17 éve mutatkozott be az élvonalban, ami duplán emlékezetesre sikerült: csapata az ön góljával szerzett vezetést a Sopron ellen, és bátyja, Szabolcs is azon a mérkőzésen debütált. A családi ebédeken nosztalgiáznak néha arról az augusztusi délutánról?
Ritkán, már csak azért is, mert bár szinte tényleg mindenhol ez az információ szerepel, Szabi korábban, még Bognár Györgynél lehetőséget kapott néhány meccsen az NB I-ben. De maga a mérkőzés természetesen élénken él bennem, főleg amiatt, mert ahogy említette, gólt is szereztem.
Megtisztelő volt, hogy az akkori legendák, Halmai Gábor, vagy éppen Illés Béla bizalmat szavaztak nekem, és hagyták, hogy újoncként én végezhessem el a szabadrúgást, ráadásul még 0–0-s állásnál.
Igaz, edzéseken látták, hogy nem lövöm rosszul őket, rengeteget gyakoroltam, az önbizalmammal sem volt gond, és szerencsére a kapuban kötött ki a labda.
Gondolta volna 2004-ben, hogy teljes profi karrierjét a kék-fehéreknél tölti majd?
Nem gondolkoztam ennyire előre, abban viszont biztos voltam, hogy Magyarországon csak az MTK-ban tudom elképzelni magam. Külföldön szívesen kipróbáltam volna, mire vagyok képes, de különböző okok miatt ez sajnos nem jött össze.
Nem is lett volna lehetősége külföldre szerződni?
De igen, amikor 2008-ban bajnokok lettünk és megválasztottak az év játékosának, akkor több csapat is komolyan érdeklődött irántam, ám a Fenerbahce elleni BL-selejtező előtt egy edzőmeccsen súlyosan megsérültem, és közel két évig tartott a felépülésem. De nem szomorkodom emiatt, valamiért ennek így kellett történnie.
Nem csak hazánkban, szinte az egész világon egyedülálló az a klubhűség, ami a pályafutását jellemezte, talán csak Francesco Totti kapcsán tapasztalhattunk hasonlót. Kijelenthetjük, hogy Kanta József legalább akkora legendája az MTK-nak, mint amekkora a Capitano volt az AS Romának?
Óriási Roma-szurkoló vagyok, és Totti számomra a nagybetűs példakép.
Isten őrizz, hogy bármiben is hozzá hasonlítsam magam, de annak örülök, hogy a klubcsapatainkban mindketten ikonikus figurának számítunk, ha már csak emiatt egy Napon említenek vele, számomra óriási megtiszteltetés.
Illetve van még egy közös pont, ő is és én is egyszer nyertünk bajnokságot. Mindig figyeltem egyébként a játékát, próbáltam ellesni dolgokat, de a világ egyik legjobb játékosáról beszélünk, úgyhogy nem feltétlenül sikerült...
Többször szóba került már a 2008-as bajnoki aranyérem. Egyértelműen az volt a legerősebb MTK, amelyben játszott?
Az egyik biztosan. Viszont az talán kijelenthető, hogy akkor voltunk a legegységesebbek, rengeteg dolgot csináltunk közösen a pályán kívül is. Ezzel a jó hangulattal pedig szép játék és eredményesség is párosult, mert bár korábban is ott voltunk a dobogón, vagy a környékén, valami mindig hiányzott. Abban a szezonban viszont a legfontosabb rangadókat megnyertük, ráadásul idegenben, Debrecenben és Újpesten is győztünk, így nem férhetett kétség a sikerünkhöz.
A magyar labdarúgó-válogatottban is szerepelt, háromszor ölthette magára a címeres mezt. Félig teli, vagy félig üres a pohár?
Szeretem úgy élni az életemet, hogy mindig a pozitívumokra összpontosítok. Ha arra gondolok, honnan indultam, egy ajkai kissrácként háromszor is képviselhettem a hazámat, ami szerintem minden sportolónak az álma, akkor nem lehet bennem hiányérzet.
Ha már a nemzeti csapatnál tartunk, mi a véleménye Marco Rossi együtteséről, és mit vár a hamarosan kezdődő Európa-bajnokságtól?
Nagyon tetszik az a szellemiség, ami most a csapatot körülveszi. A szövetségi kapitányt egyébként rendkívül nagyra becsülöm, már a Honvédnál is bizonyította, mennyire remek szakember, hiszen egy bajnokcsapatot épített.
Ezt a fajta tudatosságot érzem a válogatottnál is, olyan közösséget alakított ki, annyira motiváltak a játékosok, ami szembetűnő, és hozza magával a sikereket.
Az Eb-n csodát persze nem várhatunk, kőkemény csoportba kerültünk, de abban biztos vagyok, hogy minden ellenfelünket meg fogjuk szorongatni.
Ha már ilyen elismerően beszél Marco Rossiról, gondolom, megtisztelő volt hallani azt a történetet, hogy a Honvéd egyik MTK elleni meccsén az hangzott el taktikai utasításként a kispesti öltözőben: „Csak Kanta Józsefre figyeljetek!”
Nagyon, főleg, hogy előtte még nem is hallottam erről, George Ikenne-King mesélte nekem is nemrég, aki akkor a piros-feketéket erősítette. Ennél nagyobb elismerés nem hiszem, hogy létezhet egy futballistának.
Nem ez volt az egyetlen dicséret a riválisoktól, Tomiszlav Szivics a Diósgyőr mestereként egyszer úgy fogalmazott, hogy Kanta József egy edző a pályán. Mostantól a pálya mellett lesz az?
Igen, ez a mondat is nagyon megmaradt bennem, és szintén rendkívül jólesett. Azt már korábban elmondtam, hogy maradok az MTK kötelékében, és valóban, ahogyan korábbi csapattársam, Fekete Róbert fogalmazott, átállok a sötét oldalra. Tudatosan készültem az edzői pályára, az A-licencet már meg is szereztem korábban, úgyhogy várom az új kihívásokat.
Azért előtte elmegy valahova nyaralni, kipihenni a felkészülések, az edzések, a mérkőzések és mind a 17 év fáradalmait?
Tervezem, de még nem kaptuk meg az oltásokat a feleségemmel, úgyhogy egyelőre képlékeny a dolog. De ránk fér a pihenés, úgyhogy ha esetleg nyáron nem sikerül, télen mindenképpen szeretném egy nagy utazással lezárni és megünnepelni ezt a nagyszerű pályafutást, amiért mindig hálás leszek az MTK-nak.
(Borítókép: Sóki Tamás / Index)