Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlaival, de Dzsudzsák nélkül készülünk az Eb-re

2021. május 6., csütörtök 12:42

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kihirdette az Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes bő keretét. A csapatban helyet kapott az NB I góllövőlistáját toronymagasan vezető Hahn János, valamint a sérüléssel bajlódo Szoboszlai Dominik is, Dzsudzsák Balázs viszont nem kapott meghívót.

Az olasz szakember nyári Európa-bajnokságra készülő bő keretének gerincét azok a játékosok alkotják, akik főszereplői voltak a 2020-ban elért sikereknek. Mellettük azonban olyan játékosok is lehetőséget kapnak, akik az elmúlt szezonban nyújtott teljesítményükkel érdemelték ki a válogatottmeghívót – írta az mlsz.hu.

Az Eb-részvételt kivívó játékosok mellett az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Hahn János meghívását már korábban bejelentette Marco Rossi , így az MTK-ban kitűnő teljesítményt nyújtó és az azóta az FC Dallashoz szerződő Schön Szabolcs és a Puskás Akadémiában szereplő Spandler Csaba meghívása az első számú meglepetés a keretben. Ugyanakkor a kapusok közé visszatér az eddig húsz válogatottsággal rendelkező és a Ferencvárosban magabiztos teljesítményt nyújtó  Bogdán Ádám.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE:

A válogatott OTP Bank Ligában játszó játékosai, és akiknek a klubkötelezettségei már véget értek, május 17-én kezdik meg a felkészülést Telkiben. 

A teljes keret pedig május 24-től Ausztriában fog edzőtáborozni 10 napig, majd június 4-én Ciprus, június 8-án pedig Írország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban.

A csapat Marco Rossi kinevezése óta most először tölthet együtt ennyi időt egyhuzamban, a 30 meghívott futballista közül pedig 26-an lehetnek majd ott a kontinensviadalon.

Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból. Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához 

– nyilatkozta Rossi az M4 Sporton közvetített sajtótájékoztatón. Az RB Leipzig játékosa kapcsán arról is beszélt, hogy optimista, ezért abban reménykedik, a felkészülési mérkőzéseken már játszhat. Hozzátette, tudomása szerint már nincsen fájdalma és az erőnléte kilencven százalékos.

A kimaradók tekintetében Rossi kifejtette, a Herthában futballozó Dárdai Márton még nem döntött, hogy a magyar válogatottban szeretne-e szerepelni, a korábbi csapatkapitány Dzsudzsák Balázs pedig a másodosztályú DVSC-ben játszik, ami kizáró ok a mindenki által ismert válogatási elvei alapján. Bese Barnabás és Könyves Norbert nem, vagy alig játszott az utóbbi hónapokban sérülés miatt, rájuk ezért nem számít.

Bolla Bendegúz már korábban keretben volt, aztán erőnléti problémája volt, azért nem hívtuk be, de őt már régóta figyelemmel követjük. Az NB I gólkirálya, Hahn János több támadó poszton is bevethető, míg Schön Szabolcs gyors baloldali játékos, aki jó teljesítményt nyújtott”

– beszélt az MTI érdeklődésére az újoncokról Rossi. Rajtuk kívül a Puskás Akadémia védője, Spandler Csaba és kapusa, Tóth Balázs nem öltötte még magára a címeres mezt.

A nagy visszatérő, a válogatottban legutóbb öt éve szerepelt Bogdán Ádám, akiről úgy nyilatkozott, hogy már ősszel is gondolkodtak a meghívásán Kovácsik Ádám sérülését követően, de végül az az öt meccs győzte meg őt és a stábját, amelyen pályára lépett a bajnok Ferencvárosban.

Kényelmetlen és kellemetlen ellenfelek akarunk lenni az Eb-n. A riválisoknál frissebbek lehetünk, ha nem is a mérkőzésszám miatt, hanem a lejátszott meccsek intenzitása és a BL-lel járó lelki stressz miatt"

– fogalmazott Rossi, aki kifejtette, indokolt volt a keretek létszámának emelése 23-ról 26 főre. Neki ez azért is könnyebbség, mert a sűrű tavaly őszi program során is volt, hogy ekkora létszámú kerettel dolgozott.

Kiemelte, a szűkítés, amelyre a foglalkozások alapján az ausztriai edzőtáborban kerül sor, ugyanolyan nehéz lesz, mint a bő keret kihirdetése volt. 

A felkészülési ellenfelek, Ciprus és Írország kapcsán azt mondta, nincsenek azon a szinten, mint az Eb-csoportellenfelek, de hiába szeretett volna élcsapattal is megmérkőzni, nem találtak megfelelő időpontot, ezért az nem jött össze.

A magyar válogatott június 15-én az Eb-címvédő Portugália ellen kezdi meg szereplését a Puskás Arénában, négy nappal később pedig a világbajnok francia válogatott ellen lép pályára, ugyancsak a budapesti stadionban. A csoportkör utolsó meccsén a 2014-es vb-győztes Németország a müncheni Allianz Arénában fogadja Marco Rossi csapatát.

(Borítókép: Czerkl Gábor / Index)

Rovatok