A Marca értesülése szerint – ha csak nem áll be valami váratlan fordulat –, akkor Marcelo kitölti a 2022-ig szóló szerződését a Real Madridnál.
A brazil balhátvéd kapcsán többször is felvetődött, hogy a nyáron klubot válthat, de a vezetőséggel történő egyeztetés után úgy tűnik, hogy marad a királyi gárdánál.
Carlo Ancelotti érkezése is fontos pont volt Marcelónál, hiszen az olasz tréner irányítása során 53 alkalommal lépett pályára a 2014–2015-ös idényben, ami egyéni rekordnak számít az esetében.
Marcelo 15 éve érkezett a Fluminensétől Roberto Carlos utódjaként, jelenleg ő az együttes második számú csapatkapitánya, és könnyen lehet, hogy hamarosan már az első lesz, ha valóban távozik Sergio Ramos – amire egyre nagyobb az esély.
A kezdőcsapatban ugyanakkor már nem ő, hanem Ferland Mendy az első számú opció, sőt, a 19 éves Miguel Gutiérrez is egyre több lehetőséget kapott az idény vége felé.
Borítókép: Pierre-Philippe Marcou / AFP