Index Vakbarát Hírportál

Kerkez: Maldini fantáziát lát bennem

2021. július 19., hétfő 07:43

Kerkez Milos mindössze 17 éves, de már most duplázni tudott a Milan felkészülési mérkőzésén. A Rossoneri a harmadosztályú Pro Sesto 1913 ellen játszott felkészülési meccset, amelyet 6–0-ra meg is nyert. A találkozó hajrájában, a 88. és a 91. percben pedig Kerkez is eredményes volt, miután beállt a félidőben.

A szerb–magyar állampolgárságú játékos már korábban közölte, hogy magyar válogatott szeretne lenni. Minden idők egyik legjobb védője, Paolo Maldini személyesen intézkedett a leigazolása érdekében, és úgy fest, hogy meg is hálálja a bizalmat a Győri ETO-tól igazolt labdarúgó. 

Elképesztő érzés, hogy minden idők legjobb balhátvédje, Paolo Maldini fantáziát lát bennem. Azon vagyok, hogy meg tudjam hálálni a bizalmat. A klubtól minden segítséget megkapok

 nyilatkozta a Blikknek.

Kerkezről a korábbi utánpótlás edzője, Stark Péter is nyilatkozott.

Reális esély van rá, hogy két éven belül stabil tagja legyen a milánóiak első csapatának. Ha nem is állandó kezdőként, de mindenképpen számítanak majd rá a felnőtteknél. Nagyon boldog vagyok a teljesítménye miatt, figyelemmel követem a pályafutását. Az interneten tartjuk egymással a kapcsolatot. Az, hogy minden idők egyik legjobb balhátvédje mentorálja, nagyon sokat jelent. Tanácsainak is köszönhetően nagy focista válhat Milosból. 

A tréner a fiatal labdarúgó kvalitásairól is szót ejtett.

Remek bal lába van, kombinatívan tud futballozni. De leginkább a mentalitását dicsérném. Győrben rögtön az első edzésén megmutatta kivételes küzdőszellemét. Ha kellett, csúszott, mászott a labdáért. A hozzáállását dicséri, hogy amikor megérkezett az ETO-hoz, még nem beszélt magyarul, azonban rövid idő alatt sikerült elsajátítania a nyelvet. Ezzel kapcsolatban a Milannál sem lesz problémája, szorgalmasan tanul olaszul.

Rovatok