Index Vakbarát Hírportál

Újpesten győzött a Puskás Akadémia

2021. augusztus 1., vasárnap 22:09

Az Újpest hazai pályán 2-1-re kikapott a Puskás Akadémiától vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 2021/22-es nyitófordulójának zárómérkőzésén.

A gyenge iramú, eseménytelen és sok hibával tarkított első félidőben egyik fél sem tudott mezőnyfölényt kiharcolni. Ennek megfelelően a kapuk sokáig nem is forogtak veszélyben, majd a 31. percben Kiss Tamás kihagyott helyzetét – az üres kapuval szemben négy lépésről rosszul találta el a labdát – követően nem sokkal Nikola Mitrovic lőtt húsz méterről a kapu mellé. A 43. percben aztán Libor Kozák kiugratásával Alexandru Baluta lépett ki, majd egy csel után nem hibázta el a lehetőséget.

Az 56. percben Joao Nunes szöglet utáni fejesgóljával növelte előnyét a vendégcsapat, majd a hazaiak a 64. percben a cserejátékos Katona Mátyás góljával szépítettek. A folytatásban próbált, de nem tudott nyomást gyakorolni riválisára az Újpest, így a felcsútiak különösebb nehézség nélkül tudták megőrizni minimális előnyüket.

Az Újpest eddig is rossz hazai mérlege így még tovább romlott a Puskás Akadémiával szemben: 

a legutóbbi öt mérkőzésen a felcsútiak győztek.

A lila-fehérek az élvonalban immár 12. alkalommal fogadták a PAFC gárdáját, és ezeken csak egyszer tudtak nyerni, négy döntetlen és hét vereség mellett.

Magyar bajnokság, OTP Bank Liga
1. forduló

Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–2 (0–1)
Gólszerzők: Katona (64.), ill. Baluta (43.), Nunes (56.)

(Borítókép: Barbara Gabriella / facebook.com/PFLAhu)

Rovatok