Index Vakbarát Hírportál

Örülhet Dárdai, még több pénzt kap a Hertha

2021. augusztus 17., kedd 14:13

Komoly anyagi támogatásban részesült a Dárdai Pál irányította Hertha BSC. A berliniek egyik résztulajdonosa, a Tenor Holding eddig is sok pénzt fektetett a klubba, most pedig 30 millió euróval támogatta meg újfent a Bundesligában szereplő csapatot  írja a Kicker.

Az igazgatótanács elnöke, Lars Windhorst arról írt a közösségi oldalán, hogy a cég már 2019 óta 375 millió euróval támogatta a csapatot, és a jövőben sem tervezik, hogy kihátrálnak a Hertha mögül.

Mindez igencsak jól jön Dárdaiéknak, akik így akár még igazolhatnak is a nyári átigazolási szezonban. A keretet így is megerősítették: Suat Serdar 8 millió euróért érkezett a Schalke együttesétől a középpályára, visszatért Kevin-Prince Boateng, ahogy Sztevan Jovetics is, valamint leigazolták az Augsburgtól 7 millió euróért Marco Richtert.

Rovatok