Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo-góllal, MU-vereséggel és büntetőrekorddal indult a BL

2021. szeptember 14., kedd 20:42

A legkevésbé sem meglepő módon Cristiano Ronaldo szerezte a Bajnokok Ligája 2021–22-es kiírásának első gólját, a Manchester Unitedhez visszaigazoló ötszörös aranylabdás klasszis a Young Boys ellen talált be. De aligha örül, a svájciak ugyanis az utolsó pillanatban fordítottak és győztek. A Sevilla és a Salzburg meccsén egy félidő alatt megdőlt a BL büntetőrekordja, a két fél pedig megosztozott a pontokon.

F-csoport

Cristiano Ronaldo a hétvégén parádésan mutatkozott be régi-új csapatában, hiszen a Manchester United színeiben két gólt szerzett a Newcastle ellen. Kedden pedig végre a Bajnokok Ligájában is visszatért, a „vörös ördögök" mezében a 2009-es BL-döntő óta először. 

Az előjelek nem voltak a legfényesebbek, az ötszörös aranylabdás ugyanis a bemelegítés közben szinte szó szerint kilőtte az egyik biztonsági őrt, akit aztán a lelátó előtt ápolni kellett. A portugál klasszis sportszerűen odasietett, hogy elnézést kérjen az incidensért.

A sorozat specialistája egyébként újabb rekordot állított be azzal, hogy pályára lépett, ez volt ugyanis a 177. BL-meccse, amivel beérte Iker Casillast a lista élén. És ha már ott volt, gyorsan le is tette a névjegyét, a 13. percben Bruno Fernandes fantasztikus passzából megszerezte csapatának a vezetést, egyúttal az új kiírás legelső gólját.

Nem ijedt meg a Young Boys, amely felvette a meccs ritmusát és többnyire egyenrangú partnere volt Ole Gunnar Solskjaer együttesének. 

Aztán a félidő végén ajándékot is kapott a csapat Aaron Wan-Bissakától, aki durván megtaposta Martins Pereirát, amiért egyből pirosat kapott.

Az emberelőnyt kis híján egyből kihasználták a hazaiak, Christian Fassnacht kapáslövése centikkel ment el a hosszú alsó mellett.

A fordulás után már a svájciak futballoztak fölényben, ami bő 20 perc után góllá érett. Meschack Elia ment el a jobb szélen, a beadása megpattant Silvan Heftin, de pontosan Nicolas Ngamaleu elé, aki reflexből még bele tudott érni a passzba, a labda pedig így bevágódott a tehetetlen David de Gea mellett.

Solskjaer és David Wagner is cserékkel frissített, előbbi Ronaldót és Bruno Fernandest is lehozta. A svájciak mezőnyben abszolút az angolok fölé nőttek, akik a 24. perc után nem regisztráltak lövést. Nemcsak kapura, hanem egyáltalán nem is próbálkoztak. Nem úgy a Young Boys, amely komoly nyomást helyezett az MU védelmére, az viszont állta a sarat.

Egészen a hosszabbításig, akkor azonban Jesse Lingard nagyon röviden adta haza a labdát, amire lecsapott Jordan Siebatcheu és elpasszolta de Gea mellett, megszerezve a győzelmet a Young Boysnak.

Óriási meglepetés, de korántsem érdemtelen.

Young Boys (svájci)–Manchester United (angol) 2–1 (0–1)
Gól: Ngamaleu (66.), Siebatcheu (95.), illetve Ronaldo (13.)

G-csoport

Sevillában az első játékrész egyértelműen a büntetőkről szólt, amikből négyet (!) is láthatott a közönség. A tizenharmadik percben Diego Carlos buktatta a salzburgi Karim Adeyemit a büntetőterület határán, a tizenegyest azonban mellérúgta a sértett. Nyolc perccel később újabb esélyt kaptak az osztrákok, ezt Luka Sucic értékesítette. A 37. percben azonban ő is hibázott, aztán még a félidő végére is maradt egy büntető, ezt már a hazaiak kapták, Ivan Rakitic pedig be is lőtte.

A négy tizenegyes egy meccs alatt önmagában is rekord a BL-ben, Georgi Kabakov játékvezető azonban nem bízta a véletlenre.

A második félidő elején megfogyatkozott a Sevilla, Juszef en-Nesziri az 50. percben műesésért megkapta a második sárgáját és mehetett zuhanyozni. Nem sokkal később visszavehette volna a vezetést a Salzburg, de Oumar Solet négy méterről az üres kapu fölé bombázott. Az állás már nem változott a folytatásban, a Salzburg nem tudta kihasználni az emberelőnyt, így a két csapat 1-1 ponttal indította a BL-szezont.

Sevilla (spanyol)–RB Salzburg (osztrák) 1–1 (1–1)
Gól: Rakitic (42., – tizenegyesből), illetve Sucic (21., – tizenegyesből)

Rovatok