Index Vakbarát Hírportál

Újabb kulcsfontosságú játékos esik ki a BL-rangadó előtt a Chelsea-ből

2021. szeptember 28., kedd 16:18

N'Golo Kanté pozitív koronavírustesztet produkált, Thomas Tuchel vezetőedző pedig vakarhatja a fejét, mert a francia a negyedik olyan kulcsjátékosa, akire nem számíthat a Juventus elleni Bajnokok Ligája-rangadón.

A Chelsea vezetőedzője, Thomas Tuchel bejelentette, hogy N'Golo Kanté pozitív koronavírustesztet produkált és karanténba vonult. Kedden már nem készült csapattársaival a szerdai, Juventus elleni rangadóra a Bajnokok Ligája H csoportjában. A 30 éves védekező középpályás a vasárnapi Southampton elleni bajnokit is kihagyja, emellett a válogatottbeli szereplése is kérdésessé vált október hetedikén a Nemzetek Ligájában. 

A világbajnoki címvédő franciák a belgák ellen lépnek pályára az NL elődöntőjében. 

Tuchel elmondta, Kanté mellett Christian Pulisic, Mason Mount és Reece James sem bevethető a Juventus ellen. Előbbi kettő hosszabb ideje sérült, James viszont a vasárnapi Manchester City elleni rangadón szenvedett sérülést még a 29. percben, megrándult a bokája. 

N'Golo Kanté 2016-ban igazolt a Chelsea-be, azóta 224-szer lépett pályára a csapat színeiben. A mérkőzések során 12 gól és 10 gólpassz fűződik a nevéhez, emellett 34 sárga lapot gyűjtött be. A francia válogatottban 50 mérkőzésen játszott. 

Rovatok