Index Vakbarát Hírportál

Tokmac Nguen: A kontratámadásaink a Betis ellen is működhetnek

2021. szeptember 29., szerda 17:02

A Ferencváros csütörtök este 21.00 órától a spanyol Real Betist fogadja a Groupama Arénában az Európa-liga csoportkörének második fordulójában. A mérkőzést megelőző napon tartott sajtótájékoztatón Peter Stöger vezetőedző mellett Tokmac Nguen válaszolt az újságírók kérdéseire.

A Fradi mestere kiemelte, mindkét gárda önbizalomtól telve várhatja az összecsapást, hiszen a magyar bajnoki címvédő sorozatban öt győzelemnél tart a bajnokságban, míg a Betis négy találkozó óta veretlen a La Ligában.

Nyilván a meccs alakulásától is függ majd a játék képe, de megpróbáljuk ellensúlyozni az ellenfél klasszisainak kvalitásait a saját erősségeinkkel, ez lesz a kulcsfeladatunk. 

Az osztrák szakember kiemelte, plusz erőt adhat játékosainak, hogy két győztes rangadó után jön a következő El-meccs, hiszen a Mol Fehérvár ellen idegenben aratott sikert követően vasárnap a derbin az ősi rivális Újpestet is két vállra fektették. 

„Nagy a terhelés, főleg fizikálisan, hiszen gyakorlatilag három-négy naponta meccset játszunk, de igyekszünk úgy felkészíteni a futballistákat, hogy a számunkra rendkívül fontos holnapi Európa-liga-találkozón is megfelelő teljesítményt nyújtson mindenki.”

A Betist egyébként Stöger a Leverkusenhez hasonlóan rendkívül erős riválisnak tartja, még ha a spanyol gárda más stílusban is futballozik, mint a német. A hazai pálya előnyét viszont, és azt a lenyűgöző hangulatot, amit a ferencvárosi szurkolók meccsről meccsre teremtenek a Groupama Arénában, mindenképpen szeretnék a saját javukra fordítani.

Újságírói kérdésre elárulta, rendkívül nagyra tartja a vendégek chilei mesterét, Manuel Pellegrinit.

Ő igazi legenda, az eredményei, a sikerei és az, hogy milyen klubokat irányított korábban, mindent elmond az edzői karrierjéről. Nagyon tisztelem, örülök, hogy holnap este egymás ellen csapunk össze.

Az összeállítással kapcsolatban úgy nyilatkozott, az a típusú edző, aki legtöbbször már néhány nappal a mérkőzés előtt nagyjából tudja, milyen kezdőcsapatot küld majd pályára az aktuális ellenféllel szemben. Így van ez most is, már körvonalazódik a Betis elleni tizenegy, amelyet persze néhány dolog átírhat, így mindig van egy B terve is. 

Végül a nemzeti csapatba hét év után újra beválogatott Vécsei Bálintról is szót ejtett.

„Mindenki boldog az egyesületnél, hogy Bálint újra meghívót kapott a válogatottban, kőkeményen megdolgozott érte, és meg is érdemli. A munkájával az én bizalmamat is kiérdemelte, profi a hozzáállása, mindenki példát vehetne róla. Egy edzőnek természetesen nagy pozitívum, ha a klubnál mutatott teljesítményének köszönhetően valaki a szövetségi kapitány elismerését is kivívja. ”

A Fradi támadója, Tokmac Nguen kiemelte: tisztában vannak vele, hogy nagyon nehéz 90 perc vár rájuk a Betis ellen, ám a leverkuseni meccshez képest óriási előnyt jelent majd a ferencvárosi publikum.

A szurkolóink mindig át tudnak lendíteni minket a holtpontokon vagy a hullámvölgyeken, nagy szükségünk lesz rájuk holnap is. A kontratámadásaink egyébként Németországban is jól működtek, ezt a fegyverünket a holnapi találkozón is kihasználhatjuk.

Az FTC sorozatban harmadszor találkozik spanyol együttessel a nemzetközi kupaporondon, az Espanyol és a Barcelona után ezúttal egy harmadik riválissal. A norvég játékos ezzel kapcsolatban így nyilatkozott:

Mivel a La Liga a kedvenc bajnokságom, követem a spanyol futballt. Mindig különleges érzés ellenük pályára lépni, hiszen teljesen más futballal találkozunk, mint amivel az itthoni bajnokságban. Megpróbáljuk élvezni a helyzetet, és természetesen a lehető legjobb teljesítménnyel bizonyítani, hogy a Betisszel is fel tudjuk venni a harcot.

És hogy elégedett lenne-e a lefújás után egy esetleges döntetlennel?

Az attól függ. Ha mondjuk kilencven százalékban a Betisnél lesz a labda, nekünk pedig kevés helyzetünk lesz, akkor nem rossz eredmény az X, de ha végig egyenlő ellenfelei leszünk a spanyoloknak, és ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, akkor csalódott lennék az egy ponttal, csakis a győzelemmel leszek elégedett.

A Ferencváros–Real Betis-mérkőzést csütörtökön 21.00 órától rendezik, és ahogy azt már olvasóink megszokhatták, az Index élő szöveges tudósítással jelentkezik.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok