Index Vakbarát Hírportál

Drámai végjáték, a világbajnok fordított a világelső ellen

2021. október 7., csütörtök 22:45

Ugyan félidőben még kétgólos hátrányban volt, Franciaország 3–2-re így is legyőzte Belgiumot csütörtökön a Nemzetek Ligája elődöntőjében, és vasárnap a spanyolokkal találkozik a fináléban.

Csütörtök este eldőlt, melyik ország lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Nemzetek Ligája második, 2020–21-es kiírásának döntőjében. A Torinóban rendezett rangadón két olyan válogatott csapott össze, amelyek a legutóbbi nagy tornát, az Európa-bajnokságot komoly csalódással zárták, hiszen a belgák a negyeddöntőben, a franciák pedig már a nyolcaddöntőben elvéreztek. Ezzel együtt is csemegének ígérkezett a jelenlegi világelső és a világbajnoki címvédő csatája.

Két játékos számára már a kezdő sípszó pillanatától különlegesnek számított a találkozó, Lucas és Theo Hernandez személyében 47 év után először fordult elő, hogy egy testvérpár egyszerre lépett pályára a franciáknál.

Hatalmas belga lehetőséggel indult a találkozó, a 4. percben Kevin De Bruyne lőtt kapura 8 méterről egy pattogó labdát, Hugo Lloris hatalmas bravúrral paskolta szögletre. Két perccel később a túloldalon is jött egy helyzet, Kylian Mbappé játszotta magát tisztára szépen, de kicsit kisodródott, a sarokkal visszatett labdáját Jason Denayer tisztázta.

Az első 15 percben a belgák irányították a játékot és aktívabbak is voltak, de a franciák is veszélyeztettek Benjamin Pavard és Mbappé révén. Aztán a kezdeti lendület alábbhagyott, a csapatok is szervezettebben védekeztek, egy-egy labdaszerzés utáni megindulás jelentette az izgalmakat a félidő derekán. A közönség fél óra múlva már füttykoncerttel adta a felek tudomására, hogy hiányzik a minőségi szórakoztatás, néhány pillanattal később már ott is volt a helyzet Romelu Lukaku előtt, de Jules Koundé az utolsó pillanatban szerelni tudta. 

Aztán a 37. percben megszerezte a vezetést Belgium.

A franciák ismét beszorultak, a tizenhatos bal oldalán Yannick Carrasco megverte Pavard-t, majd okosan visszahúzta a lövést a rövid alsó sarokba, Lloris moccanni sem tudott.

Még csak fel sem ocsúdtak a franciák, de már kettő gól volt a hátányuk. De Bruyne játszotta meg Lukakut, aki egy átlépéssel lefordult Lucas Hernandezről, majd éles szögből, elemi erővel bombázott a rövid felsőbe. A Chelsea csatárának ez volt a 10. gólja ebben az NL-idényben. A belgák 2–0-ra vezettek 41 perc után, és ezzel az eredménnyel mehettek szünetre a csapatok.

A második félidőben először a franciák előtt adódott helyzet, Antoine Griezmann lágy szabadrúgása után Paul Pogba fejelt kapu fölé. Egy perccel később ismét Lukaku veszélyeztetett, de ezúttal rosszul találta el a labdát kapásból, 10 méterről.

Az 58. perc hozta el a franciák addigi legnagyobb ziccerét, amikor Mbappé gyönyörűen húzta meg a jobb oldalt, majd laposan centerezett, ott viszont Griezmann az egyik lábával rárúgta a labdát a másikra, ami így elment a kapufa mellett.

A 62. percben viszont már nem hibáztak a gallok. 

Megint Mbappé teremtette meg a helyzetet, ezúttal Karim Benzemának, aki aztán szépen fordult be a védők szorításában, és estéből kilőtte a hosszú alsót, klubtársa, Thibaut Courtois hiába nyújtózott.

A belgák teljesen megzavarodtak, a bajt pedig tetézte, hogy percekkel később Youri Tielemans felrúgta Griezmannt a büntetőterületen belül, Daniel Siebert pedig a VAR segítségével tizenegyest ítélt. Ezt az 50. válogatottságát ünneplő Mbappé kíméletlenül bevágta, így a 69. percben, 2–2-nél új meccs kezdődhetett.

Persze a belgák sem felejtettek el focizni, pár percre rá már Llorisnak kellett kitolnia a léc alól De Bruyne bombáját, a szöglet után Jan Vertonghen bólintott fölé. A másik kapu előtt is volt egy kis tűzijáték, először Vertonghen blokkolt, mart Courtois-nak kellett hárítania. 

A 85. perctől kezdve aztán jöttek a fordulatok és a legvégén a dráma: először Mbappé centiket tévedett 10 méterről, majd az ellentámadásból Lukaku volt eredményes, csakhogy lesről. 

Két perccel később Pogba találta el a léc és a kapufa találkozását szabadrúgásból, de a csattanó még hátra volt, ugyanis a 90. perc legvégén a születésnapos Theo Hernandez bombagóljával Franciaország megszerezte a győzelmet.

Didier Deschamps csapata a második félidőben három gólt szerezve megfordította az elődöntőt, a fináléban pedig Spanyolországgal találkozik. Belgiumnak marad az olaszok elleni bronzmeccs, amelyen visszavághat a vesztes Eb-negyeddöntőért.

VÉGEREDMÉNY
NEMZETEK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ
Belgium–Franciaország 2–3 (2–0)
Gólok: Carrasco (37.), Lukaku (41.), illetve Benzema (62.), Mbappé (69. – 11-esből), T. Hernandez (90.)

Bronzmérkőzés:
vasárnap 15.00: Olaszország–Belgium, Torino 

Döntő:
vasárnap 20.45: Spanyolország–Franciaország, Milánó

Rovatok