Index Vakbarát Hírportál

Péntektől egymilliárd euró lesz a Barca-titán kivásárlási ára

2021. október 14., csütörtök 15:28

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy fiatal középpályása, Pedri pénteken 2026-ig szóló szerződést ír alá a klubbal.

A 18 éves irányító jelenlegi egyezsége jövő nyáron járna le a gránátvörös-kékeknél, akiknek további két évre volt opciós joguk.

A pénteki egyezség értelmében 2026-ig birtokolja majd játékjogát a katalán klub, a kivásárlási ára pedig bődületesen magas lesz: egymilliárd euró!

A Las Palmastól érkező Pedri az előző idényben robbant be a Barcelona felnőttcsapatában, első gólját a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen szerezte a klubban.

Finoman szólva is masszív terhelésnek volt kitéve a 18 éves középpályás, hiszen a klubjában 53 mérkőzésen lépett pályára a 2020–2021-es évadban, nála fiatalabban csak Bojan Krkićnek jött össze az ötven tétmérkőzés a klub színeiben.

Emellett részt vett a nyári Európa-bajnokságon, ahol a legjobb fiatal játékosnak választották meg, és bekerült a torna álomcsapatába is, illetve ezüstérmet szerzett a spanyol válogatottal a tokiói olimpián.

Összesen 74 (!) mérkőzésen lépett pályára az előző idényben, ezzel egész Európa legfoglalkoztatottabb futballistájának bizonyult.

(Borítókép: Pedro Salado / Quality Sport Images / Getty Images)

Rovatok