Menesztették vezetőedzői pozíciójából Steve Brucet, a Newcastle United trénerét. A 60 éves szakember 2019 óta irányította a „Szarkákat”, azonban az idei szezonban nyolc forduló után még nyeretlen a csapat és az utolsó előtti helyet foglalja el a tabellán. Sőt, míg Bruce ült a kispadon, magasan a Newcastle kapta a legtöbb gólt a Premier League csapatai közül, szám szerint 139-et.
A Newcastle hivatalos közösségi felületein jelentette be, hogy távozik a csapat vezetőedzője.
Azóta már az is hivatalossá vált, hogy a következő vezetőedző kinevezéséig Graeme Jones másodedző veszi át a csapat irányítását.
Az új tulajdonosi körnek köszönhetően a világ leggazdagabb klubjává vált a Newcastle, így a pénz nem lehet akadály egy új sztáredző szerződtetésénél.
Az első név, aki felmerült sajtóinformációk szerint a Chelsea és a Juventus korábbi edzője, Antonio Conte.
(Borítókép: Getty Images)