Index Vakbarát Hírportál

Megtámadták a berlini futballklub delegációját Hollandiában

2021. október 21., csütörtök 13:20

Megtámadták az FC Union Berlin labdarúgócsapatának delegációját szerdán Rotterdamban, a Feyenoord elleni, csütörtöki Konferencia-liga-mérkőzés előtt.

A német együttes szóvivője, Christian Arbeit azt mondta, hogy székekkel és asztalokkal rontottak neki a 25 fős küldöttségnek – amelynek a klub elnöke, Dirk Zingler is tagja volt –, amikor egy bárba szerettek volna betérni.

A helyi rendőrség letartóztatott egy 25 éves férfit, egy berlini szurkolót pedig kórházba kellett szállítani.

Szerencsére nem volt komolyabb sérülés. Nem számítottunk erre. A társaság egyharmada nő volt, és idősebbek is voltak a támadók között

– nyilatkozott Arbeit.  

A holland klub csütörtökön a honlapján kért elnézést a berlini együttestől, amelyben azt írták, remélik, hogy az elkövetőket elfogták és megkapják megfelelő büntetésüket ezért a „sokkoló, nyilvánosan elkövetett erőszakért”.

A Feyenoord az első helyen áll az E csoportban egy győzelemmel és egy döntetlennel, míg a Union Berlin a harmadik, egy-egy győztes és vesztes mérkőzéssel.

(MTI)

Rovatok