Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai korábbi csapattársa négy gólt vágott az Európa-ligában

2021. október 21., csütörtök 09:52

Szenzációs formába lendült Patson Daka, a Leicester City zambiai csatára, aki a Szpartak Moszkva elleni szerdai Európa-liga mérkőzést egymaga nyerte meg csapatának a négy góljával.

A találkozón az orosz együttes szerzett vezetést, sőt az első félidő végjátékában már kettővel is ment, amikor Daka belelendült, és a 79. percig négyet rámolt be a végén szépítő házigazdának.

Dakát idén nyáron 30 millió euróért szerződtette a PL-csapat a Red Bull Salzburgtól, ahol korábban évekig volt Szoboszlai Dominik csapattársa – sőt, a dortmundi csodacsatár, Erling Haalanddal együtt is játszottak hárman egy időben.

A 23 éves csatár eddig csupán két bajnokin jutott szóhoz a Leicester Cityben, de a hétvégén a Manchester United ellen 13 perc játékidő is elegendő volt, hogy megszerezze első találat új klubjában, most pedig kinyitotta a gólcsapot.

Sikerével a Leicester City megelőzte riválisát, a csoport másik meccsén csütörtökön 21 órától a sereghajtó Napoli az éllovas Legia Warszawát fogadja.

EURÓPA-LIGA

C-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Szpartak Moszkva–Leicester City 3–4 (Szobolev 11., 86., J. Larsson 44., ill. Daka 45., 48., 54., 79.)

Az állás: 1. Legia Warszawa 6 pont (2–0, 2 meccs), 2. Leicester City 4 (6–6), 3. Szpartak Moszkva 3 (6–7), 4. Napoli 1 (4–5, 2)

(Borítókép: Valery Sharifulin\TASS via Getty Images)

Rovatok