Ha valaki – csak egy pillantást vetve a Premier League tabellájára – azt kérdezné magától, hogy miért is érdekes az angol élvonal 9. helyén álló Brentford, akkor jogosnak tűnhet a felvetés, hogy egy átlagos középcsapattal felesleges foglalkozni. Ha megnézzük az 1889-ben, Nyugat-Londonban alapított klub közelmúltjának történetét és felépítését, már mindjárt más a kép, ha pedig azt is megvizsgáljuk, hogyan szerepelt az elmúlt hetekben az első két helyen álló Chelsea–Liverpool kettőssel szemben, akkor pedig nehéz egy kicsit sem szurkolni az együttesnek. Az analitika királyai, akik hollywoodi kasszasiker nyomán épültek fel, és akiknek az otthonát a földi pokolnak tartják még a PL-gigászok számára is. Hölgyeim és uraim, íme a Brentford!
Kezdjük gyorsan a legfrissebb eseményekkel, majd az idény további részére kitérve eljutunk a csapat felépítésének történetéig, a szerencsejáték-társaságot alapító oxfordi fizikusból lett tulajdonoson át a tragikus sorsú technikai igazgatón keresztül a rendkívül kedvelhető edzőig, akiknek egyaránt óriási szerepük volt abban, hogy a „méhek” (akik amúgy véletlenül lettek így elnevezve) belopják magukat a szívünkbe.
Az együttes szombaton, a késő délutáni kiemelt meccsen fogadta a BL-címvédő Chelsea-t, ha pedig csak a 0–1-es végeredményt nézzük, gondolhatjuk, hogy rendben van, a PL egyik favoritja legyőzte az újoncot, nagy durranás. Ha megnézzük, hogy a vendégek kapusa, Édouard Mendy 7,94-es osztályzatot kapott a whoscored.com-tól, akkor már kezdhetünk gyanakodni, ha pedig láttuk a meccs hajráját is, akkor nehezen tudjuk elhinni, hogyan úszta meg kapott gól nélkül a Chelsea.
A vendégek az első félidő végén Ben Chilwell remek lövésével szereztek vezetést, a 70. percben pedig Romelu Lukaku ziccerénél gyakorlatilag lezárhatták volna a meccset. A belga támadó azonban nem találta el a kaput, ezt pedig olyan végjáték követte, ami után a futballvilág egy emberként éltette a meccs legjobbjának megválasztott Mendyt.
Az addig leginkább csak Bryan Mbeumo kapufájával riogató házigazda a meccs végére 17(!) kapura lövést jegyezhetett fel, ebből hét találta el a kaput, hatszor védett Mendy (közte a meccset lezáró, remek ollózás utáni bravúrral), egyszer a védői segítették ki, további két alkalommal pedig a kapufa. Viszonyításként a 17 lövéssel szemben a Chelsea-nél öt volt, a kaput eltalálók száma 7–1 lett, a végeredmény viszont a kérlelhetetlen 0–1-et mutatja. Ez persze nem sokat von le a Brentford-játékosok érdeméből, egy Chelsea-től ki lehet kapni, a mutatott játék pedig minden hazai szurkolót csak tapsra sarkallhatott.
Az utolsó 20 perc olyan volt, mint a valóságos földi pokol, de jól helytálltunk. Köszönettel tartozunk Edounak. Az utolsó 25 percben szenzációs volt. Csodálatos kapus, látjuk ezt nap mint nap az edzéséken, de megérdemli az elismerést az ilyen meccseken, amelyeken a nagy védéseivel biztosítja számunkra a három pontot
– mondta a győztes gólt szerző Chilwell a lefújást követően.
Az ezt megelőző hazai mérkőzés is emlékezetesre sikerült, hiszen egy másik PL-gigász, a most második helyen álló Liverpool volt az ellenfél, és bár a „vörösök” kétszer is vezettek a második félidőben, a végén még szerencséjük is volt, hogy Ivan Toney kicsivel előrébb helyezkedett, így nem fordított a Brentford (3–3).
Az egyenlítő gólt szerző Yoane Wissa a középpályás Christian Nörgaard helyére állt be, így egy támadóbb szellemű, 3–4–3-as felállásra váltott a Brentford az elmúlt három idényben BL-t és PL-t nyerő, kíméletlenül kontrázó Liverpoollal szemben, amely a meccset megelőzően öt találkozó alatt 12 szerzett gól mellett csak egyet kapott.
A kockáztatás bevált, ahogyan az együttes nyílt játéka is elnyerte a nézők szívét. Már bő 20 perce lefújták a meccset, amikor a közönség egy része még mindig a stadion nyugati részében ünnepelt és énekelt olyan elánnal, hogy a meccset követő interjúk elkészítése sem ment gond nélkül a zaj miatt. Persze ez legyen a tévétársaságok baja, gondolhatják jogosan.
A gárda egyébként a PL-idény legelső meccsén felhívta már magára a figyelmet, amikor az Arsenal 2–0-s legyőzésével az élen zárta a nyitó napot, de a West Ham United otthonában aratott diadal sem kis teljesítmény, a „kalapácsosokat” csak a Manchester United tudta rajtuk kívül legyőzni.
Vasárnap egy újabb jó nevű gárda, a Leicester City lesz az ellenfél, a 2016-os bajnok ellen folytatódhat az újonc tündérmeséje.
Az 1889. október 10-én alapított klub nem a nagy sikereiről volt emlékezetes, eddigi legjobb eredménye az élvonalban egy 5. hely volt, még 1936-ból, a második világháború utáni első kiírásban (1946–1947) utolsó előtti lett az együttes, amely 1962-re a negyedosztályig csúszott.
A Brentford 1992-ben a harmadosztályt megnyerve az „első ligába” jutott, más kérdés, hogy erre azért volt lehetőség, mert az élvonal ekkor vette fel a Premier League nevet, így a másodosztály (ahova a klub jutott) kapta meg ezt a címet – azóta pedig már Championship a másodosztály, így most a League One már csak a harmadik szintje az angol profi futballnak.
Lényeg a lényeg, a gárda azon nyomban ki is esett, 1997-ben hiába vezette a tabellát sokáig, végül elképesztő összeomlás után (az utolsó 13 fordulóból nyolc meccset – közte a végső néggyel – elveszítette) playoffra kényszerült, ahol a fináléban alulmaradt, 1998-ban már ismét negyedosztályú volt, itt viszont csak egy évet kellett eltöltenie a feljutáshoz.
Itt egy kis angol kitekintés: az 1998–1999-es idényben a Manchester United Bajnokok Ligáját, bajnokságot és FA-kupát nyert, a harmadosztályban a Manchester City a playoff döntőjében büntetőpárbajban harcolta ki a feljutást, a Brentford pedig a negyedosztályt nyerte meg.
A „méhek” (akik amúgy onnan kapták a becenevüket, hogy egy újságíró a Borough Road College diákjainak – barátjuknak, a Brentfordot erősítő Joseph Gettinsnek címzett – buzdításában, a „buck up Bs”-ben B betű helyett a hasonló hangzású bee, vagyis méh szót vélte kihallani a lelátón, tudósításában pedig így tévesen „méheknek” becézte a gárdát, ez viszont annyira megtetszett a szurkolóknak, hogy végül megragadt) egészen a 2006–2007-es idényig a harmadik ligában versenyeztek, akkor azonban sereghajtóként a negyedosztályba csúsztak, ahonnan csak 2009-ben jutottak fel.
A 2014–2015-ös idényt már a Championshipben kezdték, idén pedig visszajutottak a Premier League-be, de ez minden volt, csak fáklyásmenet nem:
Az együttes elképesztő pechszériát mutatott be a mindent eldöntő meccseken, háromszor bukott el a harmad- és negyedosztályú csapatok számára kiírt EFL-kupa fináléjában, négy alkalommal a feljutás kapujában maradt alul (és összesen kilenc playoffot bukott el), mire 2021-ben már összejött a rájátszás megnyerése.
A feljutásban óriási szerepe volt az egy évvel korábban még a harmadosztályú Peterborough Unitedben 24 gólt szerző Ivan Toney-nak, aki a Championshipben 45 meccsen 31 góllal új rekordot állított fel, emellett volt tíz gólpassza is, a rájátszásban pedig kétszer volt eredményes. Az ő felfedezése és szerződtetése tökéletesen példázza a klub átigazolási politikájának sikerességét, de erről majd kicsit később.
2002-ben anyagi krízis lépett fel, ami miatt a klub jövője is veszélybe került, de azzal, hogy Darren Powellt 400 ezer fontért el tudták adni a Crystal Palace-nak, valamelyest fellélegezhetett a klub, amelynek a 2003–2004-es idényben volt egy 18 meccses szériája a csapatnak, ami során csak egy meccset tudott megnyerni, így biztosnak látszott a kiesés, de az utolsó kilenc fordulóban összehozott öt győzelem és három döntetlen végül elegendőnek bizonyult a bennmaradáshoz. Martin Allen fiatalokból, szabadon igazolható és kölcsönbe érkező játékosokból álló kerettel próbált varázsolni az együttesnél, amely 2006-ban újabb rájátszást bukott el, valamint újabb kulcsjátékosoktól kellett hogy megváljon.
A színfalak mögött viszont az együttes szurkolója, Matthew Benham elkezdett munkálkodni, kölcsönök és adományok segítségével a Bees United megvásárolta a klubelnök Ron Noades többségi részesedését, amely biztosította az öt évvel korábban nagy veszélyben lévő Griffin Park jövőjét is – az 1904-ben épített pálya 2020-ig volt a csapat otthona.
A 2006–2007-es idényt hét veretlen meccsel kezdte a gárda, amely ezt követően zuhanórepülésbe kezdett, az edzőváltás sem segített, és végül utolsóként zárt. Anyagilag viszont rendeződni látszott a helyzet Benham 3 millió fontos befektetésének köszönhetően, amely az adósságok rendezésére volt hivatott szolgálni. A következő kiírásban a negyedosztályban négy veretlen meccs után 15 fellépésből 10 zakó jött össze, így hirtelen már az fenyegette a csapatot, hogy kiesik a profi ligákból (első négy osztály). Az újabb trénerváltás után 12 meccsből nyolc győzelem és három döntetlen is összejött, a playoffálmokat viszont az idény pocsék befejezése húzta keresztül. Egy évvel később már visszajutott a gárda a harmadosztályba, és megtörtént a legfontosabb lépés:
a 2009–2010-es idény előtt bejelentették, hogy Matthew Benham megállapodást kötött a Bees United szurkolói szervezettel, hogy a következő öt évben jelentős összeget fektet a klubba.
Benham 2011 márciusában arról egyezett meg, hogy a következő három idényben évi egymillió fontot fektet a csapatba, 2012 júniusában többségi tulajdonos lett, a részvények 96 százalékát megkaparintva – 2014 elején pedig már az összeset megszerezte.
A 2015–2016-os idény végére eljutott oda a klub, hogy filozófiaváltásra volt szüksége.
Nem tudjuk megnyerni a másodosztályt azzal, hogy költekezésben legyőzzük a riválisokat, úgyhogy gondolkodásban kell őket megverni
– jött az idea, ment az akadémia!
Elősegítette az ötletet, hogy évi 1,5 millió fontot vitt el a második kategóriás akadémia működtetése anélkül, hogy az első csapatnál rendszeresen lehetőséget kapó játékosokat termelne, vagy olyanokat, akiknek az eladása megtérítené a kiadásokat. A legnagyobb tehetségeket ráadásul gyakorlatilag nevetséges kompenzáció fejében szerezhették meg a kirakatcsapatok, így még ha sikerült is találni egy-két csiszolatlan gyémántot, ebből sem profitálhatott a klub.
Helyette egy B csapatot hoztak létre, ahol a saját játékosok fejlődhettek, nem ligarendszerben, hanem különböző korú, valamint nemzetiségű (így stílusú) csapatok elleni felkészülési mérkőzésekben látták a fejlődési lehetőséget, illetve abban, hogy a (főleg londoni) elitakadémiákról a nagycsapatokba be nem jutó tehetségekre csapjanak le, valós esélyt kínálva arra, hogy hamar eljussanak a felnőttcsapatig.
A klubnál úgy voltak vele, hogy Benham másik klubjával, a dán Midtjyllanddal összefogva, annak játékosmegfigyelői hálózatát segítségül hívva nagyobb eredményt lehet elérni, mintha a nagyokat próbálják másolni.
Nem lenne sok értelme, ha elkezdenénk alacsonyabb ligák tehetségeit fürkészni, mert minden PL-csapatnak jobbak az erőforrásai, és többet tud költeni
– vélekedett a 2018 novemberében tragikusan fiatalon, alig 28 évesen, szívroham következtében elhunyt Robert Rowan, a klub hajdani technikai igazgatója. Tiszteletére rendkívül megható módon az Arsenal elleni PL-nyitányon, a 28. percben az egész lelátó egy emberként kezdett el egy percen keresztül tapsolva ünnepelni.
Arról nem is beszélve, hogy az új stadion projektje is fontosabbnak bizonyult, 2020 szeptemberében avathatták fel a játékosok a 17 250 fő befogadására képes Brentford Community Stadiumot, avagy a „földi pokol” helyszínét – ahogyan Chilwell jellemezte.
Nem az akadémiai rendszer felrúgása volt az egyetlen dolog, amiben a klubnál megpróbáltak máshogyan gondolkodni, mint a többiek, persze az egész alapja onnan indul, hogy a gyerekkora óta Brentford-szurkoló Benham lett a tulajdonos.
Ő ugyanis miután fizikát tanult Oxfordban, megalapította saját szerencsejáték-társaságát, a SmartOddsot, amely az elképesztő mennyiségű begyűjtött adatnak köszönhetően kiterjedt elemzéseket kínálva az egyik vezető vállalattá vált az ágazatban, Benham pedig felismerte, hogy az általuk gyűjtött információkat felhasználhatják labdarúgókluboknál a jobb döntéshozatalra, különösen ami az átigazolási piacot illeti.
Lehet, hogy egy futballista csak valamely ország alacsonyabb osztályú együttesében szerepel, viszont ha a megfigyelőrendszer jelez, hogy valamilyen területen rendkívül hasznos lehet a játékos a Brentfordnál, akkor már nyílhat is a pénztárca. Előnyt jelent a megfigyelésnél, ha valaki több poszton is otthonosan tud játszani, van benne fejlődési potenciál még, amihez szintén nem árt, ha fiatal a játékos. A futballistákról többórányi felvételt néznek meg, hogy felmérjék a kiszemeltek képességeit.
Ennek egyik jó példája Vitaly Janelt megszerzése. A német középpályás a másodosztályú Bochumban játszott, de a megfigyelői rendszer kiemelte, hogy megvannak azok a képességei, amivel egy jobban futtatott szisztémában és környezetben jeleskedhet. A 23 éves játékos kifogyhatatlan energiája, játékintelligenciája és jó értelemben vett agressziója már az Arsenal elleni idénynyitón is jól látható volt.
Az együttes remekül fektetett be másoknak nem kellő fiatal játékosokba, akiket utána lényegesen drágábban értékesített, a befolyó összegeket visszaforgatva újabb futballistákat szereztek meg, akiket később megint eladhattak, miközben az együttes nemhogy gyengült, hanem még erősödött is.
Az első nagyobb kiadás a szurkolói nótákból jól ismert Will Grigg megkaparintása volt 2013-ban, őt 347 ezer fontért szerződtették, hogy két évvel később közel egymilliót nyerjenek rajta, a 2014–2015-ös idényben pedig költöttek ugyan 5 millió fontot a Jota Peleteiro, Moses Odubajo, Scott Hogan, Andre Gray, Lewis Macleod ötösre, a korábban ingyen igazolt Adam Forshaw 3,42 milliós eladása ennek a nagy részét fedezte, a kvintettet pedig később összesen 31 millió fontért adta el a gárda!
Természetesen azt nem lehet elvárni a játékostranzakcióknál, hogy mindenkinek minden pénzügyi befektetése kamatozzon, és volt azért bőven olyan, akinél a financiális mérleg negatív eredményt mutat.
| játékos | honnan | mennyiért | hova | mennyiért | profit |
| Will Grigg | Walsall | 347 000 | Wigan | 1 270 000 | 923 000 |
| Nico Yennaris | Arsenal | 90 000 | BJ Guoan | 4 950 000 | 4 860 000 |
| A 2013–2014-es érkezők mérlege | 437 000 | 6 220 000 | 5 783 000 | ||
| Jota Peleteiro | Celta | 1 350 000 | Birmingham | 5 850 000 | 4 500 000 |
| Moses Odubajo | Lleyton | 1 130 000 | Hull City | 4 500 000 | 3 370 000 |
| Scott Hogan | Rochdale | 855 000 | Aston Villa | 9 450 000 | 8 595 000 |
| Andre Gray | Luton | 558 000 | Burnley | 11 160 000 | 10 602 000 |
| Lewis Macleod | Rangers | 1 150 000 | Wigan | 0 | −1 150 000 |
| A 2014–2015-ös érkezők mérlege | 5 043 000 | 30 960 000 | 25 917 000 | ||
| Andreas Bjelland | Twente | 2 250 000 | Köbenhavn | 0 | −2 250 000 |
| Philipp Hofmann | Kaiserslautern | 1 800 000 | Fürth | 225 000 | −1 575 000 |
| Maxime Colin | Anderlecht | 1 350 000 | Birmingham | 2 930 000 | 1 580 000 |
| Ryan Woods | Shrewsbury | 1 220 000 | Stoke City | 6 530 000 | 5 310 000 |
| Lasse Vibe | Göteborg | 1 170 000 | Csangcsun J. | 2 040 000 | 870 000 |
| Josh McEachran | Chelsea | 936 000 | Birmingham | 0 | −936 000 |
| Yoann Barbet | Niort | 630 000 | QPR | 0 | −630 000 |
| Akaki Gogia | Hallescher | 0 | Dynamo Dr. | 675 000 | 675 000 |
| A 2015–2016-os érkezők mérlege | 9 356 000 | 12 400 000 | 3 044 000 | ||
| Sergi Canós | Norwich | 2 610 000 | Brentford | 12 600 000 | 9 990 000 |
| Rico Henry | Walsall | 1 620 000 | Brentford | 9 000 000 | 7 380 000 |
| Florian Jozefzoon | PSV | 405 000 | Derby | 2 790 000 | 2 385 000 |
| John Egan | Gillingham | 0 | Sheffield Utd | 4 050 000 | 4 050 000 |
| Romaine Sawyers | Walsall | 0 | West Brom | 2 880 000 | 2 880 000 |
| Daniel Bentley | Southend Utd | 0 | Bristol City | 1 980 000 | 1 980 000 |
| A 2016–2017-es érkezők mérlege | 4 635 000 | 11 700 000 | 7 065 000 | ||
| A 2016–2017-es érkezők piaci értéke | 4 230 000 | 21 600 000 | |||
| Ollie Watkins | Exeter City | 6 500 000 | Aston Villa | 30 600 000 | 24 100 000 |
| Neal Maupay | Saint-Étienne | 1 800 000 | Brighton | 20 000 000 | 18 200 000 |
| Henrik Dalsgaard | Zulte Waregem | 990 000 | Midtjylland | 0 | −990 000 |
| Kamohelo Mokotjo | Twente | 900 000 | Cincinnati | 0 | −900 000 |
| A 2017–2018-as érkezők mérlege | 10 190 000 | 50 600 000 | 40 410 000 | ||
| Ezri Konsa | Charlton | 2 570 000 | Aston Villa | 11 970 000 | 9 400 000 |
| Julian Jeanvier | Reims | 1 800 000 | Brentford | 900 000 | −900 000 |
| Szaid Benrahma | Nice | 1 530 000 | West Ham | 24 750 000 | 23 220 000 |
| A 2018–2019-es érkezők mérlege | 5 900 000 | 36 720 000 | 30 820 000 | ||
| Bryan Mbeumo | Troyes | 5 850 000 | Brentford | 14 400 000 | 8 550 000 |
| Pontus Jansson | Leeds | 5 540 000 | Brentford | 4 500 000 | −1 040 000 |
| Mathias Jensen | Celta Vigo | 3 420 000 | Brentford | 7 200 000 | 3 780 000 |
| Christian Nörgaard | Fiorentina | 3 150 000 | Brentford | 5 400 000 | 2 250 000 |
| Ethan Pinnock | Barnsley | 3 020 000 | Brentford | 6 300 000 | 3 280 000 |
| David Raya | Blackburn | 3 020 000 | Brentford | 16 200 000 | 13 180 000 |
| Halil Dervisoglu | Sparta Rott. | 2 700 000 | Galatasaray* | 3 870 000 | 1 170 000 |
| Shandon Baptiste | Oxford United | 2 030 000 | Brentford | 720 000 | −1 310 000 |
| Joel Valencia | Piast Gliwice | 1 800 000 | Brentford | 360 000 | −1 440 000 |
| Tariqe Fosu | Oxford United | 675 000 | Brentford | 2 250 000 | 1 575 000 |
| A 2019–2020-as érkezők mérlege | 31 205 000 | 900 000 | −30 305 000 | ||
| A 2019–2020-as érkezők piaci értéke | 31 205 000 | 61 200 000 | |||
| *kölcsönben, 900 ezer fontért | |||||
| Ivan Toney | Peterborough | 5 040 000 | Brentford | 28 800 000 | 23 760 000 |
| Charlie Goode | Northampton | 990 000 | Brentford | 540 000 | −450 000 |
| Vitaly Janelt | Bochum | 540 000 | Brentford | 9 000 000 | 8 460 000 |
| A 2020–2021-es érkezők mérlege | 6 570 000 | 0 | −6 570 000 | ||
| A 2020–2021-es érkezők piaci értéke | 6 570 000 | 38 340 000 | |||
| Kristoffer Ajer | Celtic | 14 130 000 | Brentford | 15 300 000 | 1 170 000 |
| Frank Onyeka | Midtjylland | 9 000 000 | Brentford | 8 100 000 | −900 000 |
| Yoane Wissa | Lorient | 9 000 000 | Brentford | 9 000 000 | 0 |
| Myles Peart-Harris | Chelsea | 1 350 000 | Brentford | 900 000 | −450 000 |
| Álvaro Fernández | Huesca | 900 000 | Brentford* | 3 600 000 | 2 700 000 |
| A 2021–2022-es érkezők mérlege | 34 380 000 | 0 | −34 380 000 | ||
| A 2021–2022-es érkezők piaci értéke | 34 380 000 | 36 900 000 | 2 520 000 | ||
| *kölcsönben az Huescától, opciós vételi joggal | |||||
Viszont a táblázatokat megnézve még a 2015–2016-os, önmagához képest gyengébb piac is pluszos lett, egy évvel később két, még most is alapember érkezett, akiknek azóta megtöbbszöröződött az értékük, rá egy évre érkezett az Ollie Watkins – Neal Maupay kettős 8,3 millió fontért, akikért összesen több mint 50-et kapott a klub, utána Szaid Benrahma, alig több mint másfél millióért, a West Ham két lépcsőben közel 25-öt utalt érte, és akkor itt még nem is tüntettük fel
a 2012-ben a Chelsea utánpótlásából ingyen elhozott Chris Mephamet, akiért 2019-ben 12,24 milliót fizetett a Bournemouth.
Mindezek pedig lehetővé tették azt, hogy a 2019–2020-as idényben már több mint 31 millió fontot költsenek játékosokra, akiknek a piaci értéke gyakorlatilag megduplázódott, különösen Bryan Mbeumo (mostani értéke 14,4 millió) és David Raya (16,2 millió) lett nagy fogás.
Tavaly alig 5,5 millióból meglett az Ivan Toney – Vitaly Janelt kettős, akik most 37,8 milliót érnek, idén pedig három fontos ember is érkezett masszív átigazolási díjért.
Az összmérleget 2013 nyara óta úgy tudjuk megvonni, hogy a gárda 70,4 millió fonttal többet kapott a játékosmozgásokban, mint amennyit kifizetett, miközben az együttes keretének értéke 6,66 millió fontról közel 180 millióra nőtt.
| 2013 óta ez történt a számokat illetően | ||||||
| A 2013 nyara előtt igazolt játékosok költsége | 0 | |||||
| A Brentford összes átigazolási költsége 2013 nyara óta | 107 716 000 | |||||
| A 2013 nyara óta igazolt játékosok eladásából származó bevétel | 149 500 000 | |||||
| A 2013 nyara óta a játékoseladásokból származó összbevétel | 178 128 000 | |||||
| A Brentford profitja az átigazolásokból 2013 nyara óta | +70 412 000 | |||||
| A Brentford keretének értéke a 2012–2013-as idényben | 6 661 000 | |||||
| A Brentford keretének értéke a 2021–2022-es idényben | 179 960 000 | |||||
| A Brentford keretének értékváltozása 2013 nyara óta | +173 299 000 | |||||
Erre az építkezésre pedig még Brad Pitt is csettintett volna a Moneyball (Pénzcsináló) című filmben.
A rövid és nem túl jelentős futballistamúlttal bíró Thomas Frank hazájában kezdett el edzősködni, 2008 és 2013 között az U16-os, az U17-es és az U19-es dán válogatottat is irányította, majd három éven át a Bröndby trénere volt, mielőtt 2016 decemberében a Brentford másodedzője lett.
A stafétát 2018 októberében vette át, a kezdés pedig finoman szólva sem sikerült fényesen, hiszen az első három meccsét egyaránt elveszítette a gárda, sőt az első tíz összecsapáson egy győzelem és egy döntetlen mellett nyolc vereség volt a mérleg.
A bizalom viszont nem veszett el, a csapat pedig javulni kezdett, amit az eredmények is igazoltak, hiszen ezt pedig tíz veretlen mérkőzés követte (hat győzelem és négy döntetlen).
A 2020-as elveszített Championship-rájátszás-döntő után a 48 éves szakember Watkins és Benrahma távozása ellenére feljutott az együttessel az élvonalba, és ott sem tágít Frank elképzeléseiből: látványos futballt akar látni a csapatától, amely agresszíven támad vissza, ha elveszítették a labdát. Osztja az analitikus megközelítést, a rögzített helyzeteknél még a bedobásokra is külön variációk épülnek, ennek ékes bizonyítéka volt az Arsenal elleni második találat.
Ezzel a felfogással már a legnagyobbak dolgát is igencsak megnehezíti a valóban nézőcsalogató játékot bemutató Brentford.
Mivel fentebb már részleteztük valamelyest a játékoskiválasztási rendszert, aligha meglepő, hogy számos olyan sztoriba futhatunk bele, amelyek nem feltétlenül szokványosak egy topliga jól teljesítő csapatánál.
Ott van például a Brentford első PL-gólját szerző Sergi Canós, aki a Barcelona híres akadémiáján, a La Masián pallérozódott, mielőtt a Liverpool utánpótlásába került 16 évesen, de 2015-ben kölcsönben a Brentfordhoz került, ahol gyorsan kedvenc lett, szerződése lejártával viszont a Norwich vásárolta meg a Mersey-parti csapattól, ahol villámgyorsan, csupán hat meccs után kegyvesztetté vált, fél évvel később így mégis megkaparintotta a Brentford. 2019 októberében súlyos térdsérülést szenvedett, és egészen 2020 júliusáig kellett várnia, hogy újra pályára léphessen.
Ivan Toney-ról már fentebb részleteztük, micsoda remek idényt teljesített a másodosztályban. Ő 19 évesen ment Newcastle-be a Northampton Towntól, de akkor nem sikerült valóra váltania az álmát, hogy stabil Premier League-játékos legyen belőle. Mint említettük, 2020-ban még a harmadosztályban játszott, mielőtt megdöntötte a Championship-gólrekordot, most pedig már az élvonalbeli védők szenvedhetnek a masszív csatárral. Az első hat fordulóban senki sem alakított ki a ligában nála több lehetőséget a saját csapata számára, ezt követően pedig már arról folyt a diskurzus, hogy bekerülhetett volna az angolok vb-selejtezős keretébe, az Andorra és Magyarország elleni meccsekre. Erre még nem került sor, de könnyen lehet, hogy ez csak idő kérdése, mivel bár klasszis szélsőkből Temzét lehetne rekeszteni, a klasszikus kilences Harry Kane-t leszámítva nem sok akad, akit ne lehetne kiszorítani. Azt pedig maga Gareth Southgate erősítette meg, hogy kiemelten figyelik Toney játékát a válogatott stábjánál…
Ethan Pinnock hat éve a Greenwich Egyetemet elvégezve testnevelő tanárnak készült, négy éve pedig a ligarendszerbe (első négy liga) jutáshoz segítette az ötödosztályú Forest Green Roverst. Az előző idény végén remek védőjátékával járult hozzá a Wembley-ben a feljutás kiharcolásához – épp a 28. születésnapján.
És akkor a kapus David Rayáról nem is beszéltünk még, akiről a The Athletic nemrégiben közölt egy cikket a játékát elemezve, hogy igazi játékmesterként, valódi tízesként is megállná a helyét!
Egy ilyen csapattal pedig azért könnyű szimpatizálni…
(Borítókép: Yoane Wissa megszerzi az egyenlítő gólt a Liverpool elleni hazai bajnokin – James Williamson – AMA/Getty Images)