Index Vakbarát Hírportál

Két védő döntötte el az új éra első Clásicóját

2021. október 24., vasárnap 18:13

A Real Madrid nyerte a 247. Clásicót, miután 2–1-re győzött a Camp Nouban a spanyol bajnokság 10. fordulójában.

Új éra kezdődött a Clásicók történetében, hiszen az előző Lionel Messi és Sergio Ramos, két klubikon távozásával véget ért. Sokan azt mondták, a játékosállományt és a pillanatnyi formát tekintve a 21. század egyik, ha nem a leggyengébb felhozatala a mostani találkozásuk, és bizony ezt az érdeklődés és a jegyárak is alátámasztják.

A 21. percben érkeztünk el a rangadó első olyan jelenetéhez, amelynél egy kicsit megemelkedhetett a szurkolók pulzusa. Vinícius szépen vert át két Barca-védőt, majd Oscar Mingueza utolérte a tizenhatoson belül, első ránézésre le is rántotta, de Sánchez Martínez határozottan intett továbbot. Két perccel később ismét a fiatal brazil volt a főszereplő, aki a fél katalán védelmet és Marc-André ter Stegent is elfektette többször is, végül annyira túlcselezte magát, hogy Martínez inkább befújta a lest.

Felpörögtek az események, a túloldalon Sergino Dest hagyta ki a meccs addigi legnagyobb ziccerét, Memphis Depay centerezése és Ansu Fati luftja után 10 méterről kirúgta a labdát a Camp Nouból.

Ezt pedig nem sokkal később, egészen pontosan a 32. percben megbosszulta a Real Madrid. 

A Barca védelme ezúttal is rendezetlenül zárt vissza, David Alaba teljesen üresen futott fel a bal oldalon, Rodrygo meg is találta, az osztrák válogatott játékos pedig kissé balról, 18 méterről nagy erővel kilőtte a hosszú sarkot.

Az első Clásicóján egyből betalált, amivel nem rossz társaságba került.

Három percre rá kis híján egyelített a Barcelona, Depay szöglete után Gerard Piqué centikkel csúsztatott mellé. A félidő végére átvette az irányítást a hazai együttes, a 44. percben még Ansu Fati előtt adódott komoly lehetőség, amikor a katalánok megszállták a Real tizenhatosát, Alaba azonban blokkolni tudta a közeli lövést.

A szünetben Philippe Coutinho váltotta a szörnyen teljesítő Minguezát, a brazil pedig rögtön helyzetbe is kerülhetett volna, de épphogy lemaradt Jordi Alba beadásáról. A másik oldalon Ferland Mendy merészkedett fel, és lőtt is bátran, de ter Stegen kezébe. A 60. percben Dest hibája után Vinícius növelhette volna a vendégek előnyét, azonban addig várt, hogy az amerikai javítani tudott, majd Karim Benzema is betalálhatott volna, viszont ő is a német kapus kezébe lőtt.

Ezt követően éledezni kezdett ismét a Barcelona, Destnek a 73. percben volt egy ígéretes átlövése, azonban egy kicsivel fölészállt a labda. Innentől kezdve viszont egészen a hosszabbításig kellett várni a következő helyzetekig. Először a Real kapuja előtt alakult ki hatalmas kavarodás, de lövés és büntető sem lett belőle. 

Az ellentámadásból viszont a csereként beállt Marco Asensio lódult meg, az éles szögből leadott lövését védte Ter Stegen, a kipattanóra pedig Lucas Vázquez előbb ért oda, mint Eric García, és bevetődve eldöntötte a Clásicót.

Ráadásul az is kiderült, hogy igencsak fontos gólt szerzett, ugyanis a 97. percben a szintén becserélt Kun Agüero még szépíteni tudott, de érdemben ez már nem jelentett semmit a Barcelonának.

Ezzel a sikerrel a Real visszavette a vezetést a bajnokságban, míg a Barcelona a 8. helyen szerénykedik.

Eredmények, La Liga, 10. forduló:
Sevilla–Levante 5–3 (3–1)
Barcelona
–Real Madrid 1–2 (0–1)
Betis
–Rayo Vallecano 3–2 (2–1)
Atlético Madrid
–Real Sociedad 2–2 (0–1)

Rovatok