Index Vakbarát Hírportál

Benzema hiányában Vinícius szállította a Real sikerét

2021. október 30., szombat 15:56

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójában a Real Madrid idegenben 2–1-re legyőzte az utolsó félórában emberhátrányban játszó Elchét.

A királyi gárda a kisebb sérülése miatt pihentetett Karim Benzema nélkül lépett pályára, márpedig ebben mostanában nem sok köszönet volt: az előző idény kezdete óta a francia csatár hiányában lejátszott négy meccséből ugyanis csak egyet nyert meg a Real Madrid.

A La Liga mostani kiírásában már kilenc gólnál járó, így a mesterlövészek versenyét fölényesen vezető Benzema helyett Mariano Díaz kezdett csatárposzton, ezt pedig az első félidő derekán egy remek sarkazásos előkészítéssel hálálta meg, Vinícius Júnior köszönte szépen (0–1).

A 63. percben még nehezebb helyzetbe került az Elche, Guti ugyanis egy hazai szöglet után becsúszva próbált szerelni, sikertelenül, ezért pedig megkapta második sárga lapját is.

Gyorsan élt a létszámfölényes helyzettel a Real Madrid, Toni Kroos és Luka Modrić remek passzai után Vinícius került nagy helyzetbe, és finoman pörgetett a hosszúba (0–2).

A brazil szélső ezzel 11 meccs után már hét gólnál (és három gólpassznál) jár a La Ligában, az előző három idényben összesen talált be hétszer...

 A mesterhármasra nem maradt lehetősége, a végjátékra Eden Hazard állt be a helyére, a Real pedig egy védelmi megingást követően emberelőnyben gólt kapott, Pere Milla volt eredményes (1–2).

LA LIGA

12. FORDULÓ

Elche–Real Madrid 1–2 (Milla 86., ill. Vinícius Júnior 22., 73.)

Sevilla–Osasuna 2–0 (Diego Carlos 40., Ocampos 60.)

Valencia–Villarreal 2–0 (Guillamón 43., Soler 77. – 11-esből)

21.00: Barcelona–Alavés (Tv: Spíler2)

Az élmezőny állása: 1. Real Madrid 24 pont (26–12, 11 meccs), 2. Sevilla 24 (19–7, 11), 3. Real Sociedad 24 (16–9, 11), 4. Betis 21 (19–12, 11), ...6. Atlético Madrid 19 (10), ...9. Valencia 16 (18–17), 10. Barcelona 15 (10)

(Borítókép: David S. Bustamante / Soccrates / Getty Images)

Rovatok