Index Vakbarát Hírportál

Gazdag Dániel gólt szerzett, Salló Dániel visszatért az MLS-ben

2021. november 1., hétfő 14:42

Gazdag Dániel góllal járult hozzá a Philadelphia Union 2–0-s győzelméhez az FC Cincinnati ellen az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

A hazai klub honlapja szerint a 11. percben a kameruni válogatott jobbhátvéd Olivier Mbaizo lövésébe az öt és feles vonalán helyezkedő magyar középpályás beletette a fejét, így a labda védhetetlenül vágódott a kapuba. Gazdagnak a folytatásban is több veszélyes megmozdulása volt, a második gól előkészítésében is szerepet vállalt, majd a 90. percben lecserélték.

A május közepén igazolt kilencszeres válogatott futballista negyedszer volt eredményes a mostani idényben, csapata pedig a keleti főcsoport második helyén áll.

Sallói Dániel a bokasérülése után vasárnap visszatért a Sporting Kansas City csapatába, vagyis nincs akadálya, hogy pályára lépjen a magyar válogatott novemberi világbajnoki selejtezőin.

Az SKC múlt szerdán hozta nyilvánosságra magyar játékosának sérülését, de akkor még úgy tűnt, hogy Sallói három-négy hétig nem futballozhat. Ehhez képest az MLS alapszakaszának vasárnapi játéknapján az 54. percben pályára lépett a Minnesota otthonában 2–1-re elveszített meccsen.

A 25 éves támadójátékos 28 bajnokin 16 gólt szerzett eddig az MLS mostani idényében, ezzel a góllövőlista harmadik helyén áll.

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden hirdeti ki keretét, a válogatott november 12-én San Marino, három nappal később pedig Lengyelország csapatával találkozik vb-selejtezőn.

(MTI/Index(

Rovatok