Index Vakbarát Hírportál

Stöger: a nagy előrelépés előtt általában kisebb visszalépések vannak

2021. november 3., szerda 14:51

Peter Stöger vezetőedző szerint tökéletes mérkőzésre van szüksége a Ferencvárosnak ahhoz, hogy csütörtökön megszerezze a három pontot a Celtic Glasgow ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában – írja az MTI.

Ha csak agresszívebb és támadóbb szellemű futballt kellene kérnem, akkor könnyű dolgom lenne, de ennél természetesen összetettebb a helyzet. Idegenben is sok jót láthattunk a csapattól, de a hibákat kell minimálisra csökkenteni, illetve kiváló védekezésre lesz szükség

– mondta szerdai sajtótájékoztatóján az osztrák tréner.

Stöger elárulta, a 2-0-s vereséggel zárult idegenbeli összecsapás kapcsán olyan hibákra hívta fel tanítványai figyelmét, minthogy az első kapott gólnál nem helyeztek elég nyomást az ellenfélre.

„Ha túl nagy területet hagyunk, azt kihasználja az ellenfél, ezen a szinten ilyen hiba nem fér bele. De támadásban is jobb döntéseket kell hozni” – fogalmazott Stöger, aki hozzátette, papíron nem a Ferencváros a találkozó esélyese, de kiemelte, hogy hazai közönség előtt rendre jó teljesítményt szokott nyújtani az együttese.

AZZAL KAPCSOLATBAN, HOGY KISEBB HULLÁMVÖLGYBEN VAN A CSAPATA, ÚGY VÉLEKEDETT: A NAGY ELŐRELÉPÉS ELŐTT ÁLTALÁBAN KISEBB VISSZALÉPÉSEK VANNAK.

Tokmac Nguen arról beszélt, hogy amióta nemzetközi mérkőzéseken szerepel a Ferencvárossal, a Celtic az egyik legerősebb rivális, amit azzal indokolt, hogy különleges futballt játszik, mert a szélső védőik teljesen más feladattal lépnek pályára, mint ami megszokott.

De itthon van esélyünk, mert mögöttünk lesz a közönségünk

– jelentette ki határozottan a norvég támadó, aki nem foglalkozik azzal, hogy tavaly az ő góljával ejtették ki a skót riválist a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A Celtic meghirdetett online sajtótájékoztatója nem volt követhető Magyarországon.

A csütörtökön 21 órakor kezdődő Ferencváros–Celtic Glasgow mérkőzést a portugál Fabio Verissimo vezeti a Groupama Arénában, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. A magyar bajnoknak akkor marad reális esélye a tavaszi folytatásra, ha győz.

(Borítókép: Peter Stöger. Fotó: Alan Harvey / Getty Images)

Rovatok