Index Vakbarát Hírportál

Szomorú ezt látni 2021-ben – kifakadt a Chelsea színes bőrű kapusa

2021. november 18., csütörtök 14:13

Édouard Mendy a világ egyik, ha nem a legjobb kapusa, a Chelsea játékosa ugyanakkor szomorúan konstatálta, hogy az ő arcképével került ki több helyre is a Benjamin Mendy-ügy folytatása.

Már akkor sem lenne szerencsés a helyzet, ha valami pozitív hangvételű esemény kapcsán kerülne tévesen az ő képe a híradásokba, így pedig kifejezetten rosszul jön ki.

Tudniillik a Manchester City francia világbajnok balhátvédjét immár összesen hat nemi erőszakkal és egy szexuális zaklatással vádolják. 

A Mendy vezetéknév valóban nem ritka a francia nyelvű országoknál, az előző BL-idény elődöntőjében szereplő három gárdában (az említett kettőn kívül a Real Madridot erősítő Ferland Mendy is érdekelt volt, aki speciel Édouard unokatestvére) is volt belőle.

A Chelsea szenegáli kapusa most azért panaszkodott, mert több helyen is az ő, illetve Ferland Mendy képe került végül az anyagokba.

Szomorú látni, hogy 2021-ben Franciaországban és Angliában egyesek számára a fekete bőrű embereknek nincs nevük és arcuk. Ezek a hibák elég jelképesek. Nem olyan bonyolult megkülönböztetni két különböző arcot, főleg hogy a mez értékes segítséget jelent

– panaszkodott Instagram-sztorijábanÉdouard Mendy.

A Manchester City a rendőri nyomozás lezárásáig eltiltotta Benjamin Mendyt.

(Borítókép: Édouard Mendy és Benjamin Mendy. Fotó: Visionhaus / Getty Images, James Williamson / AMA / Getty Images)

Rovatok