Index Vakbarát Hírportál

A Barca sztárpalántája kapta meg a Golden Boy-díjat

2021. november 22., hétfő 12:06 | aznap frissítve

A Barcelona 18 éves középpályása, Pedri kapta meg a Tutto Sport idei Golden Boy-díját, amellyel a legjobb 21 éven aluli, európai élvonalban játszó futballistáját tüntetik ki.

A Las Palmastól érkező Pedri az előző idényben robbant be a Barcelona felnőttcsapatában, első gólját a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen szerezte a klubban.

Finoman szólva is masszív terhelésnek volt kitéve a 18 éves középpályás, hiszen a klubjában 53 mérkőzésen lépett pályára a 2020–2021-es évadban, nála fiatalabban csak Bojan Krkićnek jött össze az ötven tétmérkőzés a klub színeiben.

Emellett részt vett a nyári Európa-bajnokságon, ahol a legjobb fiatal játékosnak választották meg, és bekerült a torna álomcsapatába is, illetve ezüstérmet szerzett a spanyol válogatottal a tokiói olimpián.

ÖSSZESEN 74 (!) MÉRKŐZÉSEN LÉPETT PÁLYÁRA AZ ELŐZŐ IDÉNYBEN, EZZEL EGÉSZ EURÓPA LEGFOGLALKOZTATOTTABB FUTBALLISTÁJÁNAK BIZONYULT.

Az új idényben csupán négyszer jutott szóhoz, azóta sérülés miatt nem tudott pályára lépni, de ez sem akadályozta meg a Barcelonát abban, hogy új szerződéssel honorálja a remek teljesítményét. 

A Golden Boy-díjat 2003 óta adják át, olyan kiválóságok végeztek ezen a listán elsőként, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé vagy éppen Erling Haaland.

Az európai kontinenst képviselő 40 kiemelt újság szakírójából 24 választotta Pedrit a legjobbnak, további kilenc helyezte őt a második helyre, hárman pedig a dobogó alsó fokára tették – a 318 pontjával így toronymagasan, sosem látott különbséggel nyerte a versenyt a dortmundi Jude Bellingham (119) előtt.

A legjobb 21 éven felülinek járó díjat ismét Robert Lewandowskinak ítélték oda, az Európa-bajnok és BL-győztes Jorginhót, illetve a Barcelonától a PSG-hez szerződő Lionel Messit megelőzve vélték őt a legjobbnak.

A Golden Boy-díj eddigi nyertesei

(Borítókép: Gerard Franco/DAX Images/NurPhoto via Getty Images)

Rovatok