Index Vakbarát Hírportál

Újra kellett éleszteni egy nézőt a Chelsea meccsén

2021. december 2., csütörtök 09:18

Szerda este hétközi mérkőzéseket rendeztek a Premier League-ben, amelyek közül kettő is kis híján tragédiába torkollott.

Félbeszakították a Watford–Chelsea-találkozót a 12. percben, mert egy néző szívrohamot kapott a lelátón, és azonnali elsősegélyben kellett részesíteni. A stadion egészségügyi személyzete, valamint a két csapat orvosa azonnal megkezdte az újraélesztést, ami szerencsére sikerrel járt, a kiérkező mentők pedig kórházba szállították a szurkolót, miután stabilizálták az állapotát. 

A hírek szerint a Chelsea hátvédje, Marcos Alonso volt az első játékos, aki észlelte a bajt, és azonnal értesítette David Coote játékvezetőt, aki megállította a játékot. A csapatok az öltözőbe vonultak, majd fél órával később folytatódhatott a meccs, amelyet 2–1-re nyert a Bajnokok Ligája címvédője.

Nem sokkal később egy másik mérkőzésen szinte megismétlődött a watfordi történet. A Southampton–Leicester City-összecsapás félidejében ugyancsak rosszul lett egy drukker a lelátón, aki szintén orvosi ellátásra szorult a helyszínen, ezért a második játékrész kezdése is csúszott. Végül őt is stabil állapotban szállították kórházba, a találkozó pedig folytatódhatott.

Premier League, 14. forduló:
Southampton–Leicester City 2–2 (2–1)
Watford–Chelsea 1–2 (1–1)
West Ham United–Brighton 1–1 (1–0)
Wolverhampton Wanderers–Burnley 0–0
Aston Villa–Manchester City 1–2 (0–2)
Everton–Liverpool 1–4 (1–2)

Rovatok