Index Vakbarát Hírportál

A Fradi megbízott edzője elmondta, ki veszi át a kispadot

2021. december 18., szombat 19:08

Az Index elsőként számolt be arról, hogy a Ferencváros Sztanyiszlav Csercseszovot, az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitányát fogja kinevezni azok után, hogy hétfőn a klub bejelentette, már nem Peter Stöger a csapat vezetőedzője. Egy oroszországi forrás azt is elárulta, hogy a megállapodás is megvan a felek között, amit a jövő hét elején fognak hivatalosan bejelenteni. A Ferencvárost szombaton Máté Csaba megbízott edző irányította a Budapest Honvéd ellen, az 1–0-ra megnyert találkozó után a tréner pedig az M4 Sportnak nyilatkozva gyakorlatilag megerősítette az Index értesülését.

„Szerintem aki olvassa az újságot, az mind tudja" – hangzott Máté válasza arra a kérdésre, hogy tudja-e, ki lesz a csapat következő vezetőedzője, majd megerősítette, hogy szerinte is Csercseszov érkezik a kispadra.

Az 58 éves orosz szakember legutóbb hazája válogatottjánál dolgozott szövetségi kapitányként, együttesének a negyeddöntő jelentette a végállomást a 2018-as világbajnokságon. Csercseszov 57 mérkőzésen irányította az oroszokat, 25 győzelem és 11 döntetlen mellett 21 vereség a mérlege. A rosszul sikerült Eb-szereplés (három meccs, három pont, kiesés a csoportkörben) után a szövetség szerződést bontott a kapitánnyal, aki így nyár óta munkanélküli.

A tréner korábban bajnoki címet nyert a Legia Warszawával, amellyel a 2015–2016-os idényben a lengyel kupát is megnyerte. Korábban irányította a Dinamo Moszkvát és a Szpartak Moszkvát is.

Rovatok