Index Vakbarát Hírportál

Korai Napoli-gól és ráadásos VAR-döntés szomorította a Milant

2021. december 19., vasárnap 22:55

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 18. fordulójának rangadóján a Napoli idegenben 1–0-ra legyőzte a Milant.

Gyorsan bekezdett a Napoli a hét fő meccsén, Piotr Zielinski szöglete után már az ötödik percben megszerezte a vezetést Elif Elmasz fejesével (0–1).

Ekkor még aligha hihettük, hogy ez lesz a félidő egyetlen kaput eltaláló lövése, de a Milan négyből egyszer sem, a Napoli pedig nyolcból csak ez egyszer volt pontos.

A fordulást követően támadóbbá vált a házigazda, és úgy tűnt, hogy az erőfeszítések a 90. percben eredményre vezetnek, hiszen az ide-oda pattogó labdát Franck Kessié végül a jobb felső sarokba küldte – igen ám, de a videózás után szabálytalanság miatt kifelé ítélt szabadrúgást a játékvezető.

Sikerével a nápolyi gárda megelőzte riválisát, az eredménynek pedig az Inter is örülhet, hiszen négy pontra nőtt az előnye az élen.

Ami a korábbi meccseket illeti: a Sassuolo hiába vezetett a szünetben két góllal, az emberhátrányban záró Fiorentina megmentett egy pontot, a Spezia és az Empoli két öngól után ikszelt egymással, a Sampdoria hiába az első percről egészen a végjátékig, végül nem tudott nyerni.

SERIE A

18. FORDULÓ

Fiorentina–Sassuolo 2–2 (Vlahovics 51., Torreira 61., ill. Scamacca 32., Frattesi 37.)

Kiállítva: Biraghi (Fiorentina, 61.)

Spezia–Empoli 1–1 (Marchizza 50. – öngól, ill. Nikolau 72. – öngól)

Sampdoria–Venezia 1–1 (Gabbiadini 1., ill. T. Henry 87.)

Torino–Verona 1–0 (Pobega 26.)

Kiállítva: Magnani (Verona, 25.)

Milan–Napoli 0–1 (Elmasz 5.)

Az élmezőny állása: 1. Inter 43 pont, 2. Napoli 39 (35–13), 3. Milan 39 (36–20), 4. Atalanta 37 (38–24)

(Borítókép: Kessié lövése után hiába kötött ki a hálóban a labda – Emilio Andreoli/Getty Images)

Rovatok