Index Vakbarát Hírportál

Már a liga egyik leggyengébb csapata ellen sem megy a Man. Unitednek

2021. december 28., kedd 09:42

Első alkalommal veszített pontokat az újonnan kinevezett vezetőedzővel, Ralf Ragnickkal a kispadon a Manchester United. Az angol első osztályú labdarúgó bajnokság (Premier League) hétfő esti játéknapján az utolsó előtti helyen álló Newcastle Unitedhoz látogattak a „vörös ördögök”, azonban mindössze 1–1-es döntetlent sikerült elérniük. 

Sőt, a mérkőzés nagy részében az eredmény után futhatott Cristiano Ronaldo és csapata, mivel a hetedik percben már a hazaiaknál volt az előny Allan Saint-Maximin gólja után. Végül Edinson Cavani volt a United megmentője, aki a 71. percben állította be az 1–1-es végeredményt. 

Így a United mindössze a tabella hetedik helyén tanyázik 28 ponttal, de azt is fontos megjegyezni, hogy legutóbbi bajnoki mérkőzéseik a koronavírus miatt elmaradtak. A Newcastle helyzete továbbra is kilátástalan, 11 megszerzett pontjukkal az utolsó előtti helyen várják a folytatást. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok