Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták a Monaco vezetőedzőjét

2021. december 31., péntek 12:13

Menesztette Niko Kovac vezetőedzőt az AS Monaco labdarúgóklub vezetősége.

A tavaly nyáron kinevezett horvát trénernek azért kellett távoznia, mert a csapat csupán a hatodik helyen áll a francia bajnokságban, a Bajnokok Ligájában nem sikerült a csoportkörbe jutnia, továbbá elmérgesedett a kapcsolata néhány játékossal, például Wissam Ben Yedderrel és Youssouf Fofanával.

Kovac szerződése 2023 júniusáig szólt. Irányításával a Monaco tavasszal harmadik lett az élvonalban, a Francia Kupában pedig döntőt játszott.

Az 50 éves szakvezető 2018-ban az Eintracht Frankfurttal, egy évvel később pedig a Bayern Münchennel nyert Német Kupát, utóbbival a Bundesligában is első lett. 

Úgy tűnik, Damoklész kardja lebeg a pocsék teljesítményt nyújtó csapatok edzői feje felett, az Újpest nemrég jelentette be, hogy kirúgták a vezetőedzőt. 

(Borítókép: Niko Kovac a PSG elleni mérkőzésen december 12-én. Fotó: Catherine Steenkeste / Getty Images)

Rovatok