Index Vakbarát Hírportál

A Pool átkozhatja a VAR-t, a Chelsea örülhet neki

2021. május 27., csütörtök 07:27

A múlt héten véget ért az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2020–2021-es idénye, amely során a videobíró 128 alkalommal avatkozott közbe, és aminek legkevésbé az Arsenal, a Liverpool és a West Bromwich Albion szurkolói örülhettek – derül ki az ESPN összegzéséből. 

Amióta a videoasszisztens-rendszert (VAR) bevezették, alapvetően megváltozott a játék dinamikája, lényegesen kevesebb az ordító hiba miatt megadott (vagy meg nem adott) gól, piros lap vagy éppen büntető, de azért természetesen így sem elégedett mindenki a helyzettel, főleg akkor, amikor a játékvezető szubjektív ítéletén múlik a (károsult szerint véleményes) döntés.

123 változtatás, nyolccal kevesebb gól, sok büntető és piros lap – meg néhány meglepetés

A portál beszámolója szerint 123 esetben született a pályán meghozott döntéssel ellentétes eredmény, öt alkalommal pedig a játékvezető a visszajátszások megnézése után is kitartott a véleménye mellett.

Ezekből a változásokból 34 eredményezett érvényes találatot, 42 gólt viszont elvettek – döntő többségét les (32) miatt.

A játékvezetők 29 alkalommal mutattak a büntetőpontra (ebből hat maradt ki), 12 alkalommal kezezés miatt. Érdekesség, hogy háromszor is azért került sor újabb rúgásra, mert a kapus elmozdult az alapvonalról a rúgás előtt.

A piros lapok is szépen szálltak a visszajátszások után, 17 kiállítás követte a videózásokat, de két esetben épp a lassítások miatt maradhatott pályán a lélekben már a zuhanyzó felé battyogó futballista.

Egy alkalommal volt arra példa, hogy a játékvezető tévesen osztott ki sárga lapot, Tomás Soucek figyelmeztetése csapattársára, Andrij Jarmolenkóra szállt a visszanézést követően a West Ham Newcastle United elleni szeptemberi találkozóján.

Még egy speciális eset volt, amikor azt vizsgálták volna, hogy a Manchester United szabadrúgást, Robbie Brady pedig piros lapot kapjon-e, de az akció során elkövetett Luke Shaw-szabálytalanság miatt ezekre nem került sor, így a Burnley játékosa maradhatott a pályán, sőt az MU-futballista kapott sárgát.

Az MU és a Leicester is kilencszer járt jól a visszanézésekkel

A bajnokság során ezüstérmes vörös ördögök és a BL-ről drámai hajrában lemaradó Leicester City mérkőzésein is kilenc alkalommal fordult elő, hogy a videózás után megváltoztatott döntés a csapat számára volt kedvező, ez a Brightonnal és a Fulhammel négyes holtversenyben a legtöbb, a Chelsea-nél nyolc, a Liverpoolnál hét, a Manchester Citynél öt, az Arsenalnál pedig csak három esetben volt így.

Esetek, amikor az MU javára szolgált a videobíró:

  1. a Brighton elleni szeptemberi mérkőzésen Pogba megmozdulása a 48. percben végül nem eredményezett büntetőt az ellenfélnek;
  2. ugyanezen a meccsen a 90. percben egy kezezés után büntetőt kapott az MU (érdekesség viszont, hogy a két eset között Marcus Rashford gólját les miatt érvénytelenítette a VAR);
  3. a Newcastle United elleni októberi találkozón Jamal Lewis Marcus Rashford elleni belépője után büntetőt rúghatott végül az MU;
  4. a West Brom elleni novemberi meccsen Bruno Fernandes ellen ítéltek elsőre tévesen tizenegyest;
  5. ugyanezen a találkozón néhány perccel később Sam Johnstone elmozdulása után megismételhette a büntetőt az MU;
  6. a Southampton elleni februári meccsen is aktív volt a VAR, háromszor is közbeavatkozott, amiből kettő segítette az MU-t, előbb Ché Adams gólját vették el les miatt;
  7. majd a 86. percben Jan Bednarek kapott pirosat egyértelmű gólhelyzetben elkövetett szabálytalanságáért (ezt követően három gólt szerzett még az MU, és 9–0-ra nyert!);
  8. a Liverpool elleni májusi rangadón Eric Baillyt látták szabálytalannak Nathaniel Phillipsszel szemben, de a visszajátszások után megváltoztatták az ítéletet, nincs büntető;
  9. a Wolverhampton elleni májusi meccsen Donny van de Beekkel szemben faultoltak, a videózás után jött a büntető.

A Liverpoolnál már retteghetnek, ha előkerül a VAR

Ami a másik oldalt illeti, a Liverpool szurkolói készülhetnek a legrosszabbra, amikor meglátják, hogy videózásra kerül sor, hiszen a Mersey-parti együttes esetében 13 alkalommal is úgy változott meg a pályán hozott ítélet, hogy az a csapatra nézve hátrányos lett. Ebben a kategóriában a Tottenham az egyetlen csapat, amelyiknek még két számjegyű (10) a termése, az ellentétes végletet az Everton (2) és a Burnley (1) képviseli.

Szinten hihetetlen, de Jürgen Klopp együttesétől hét (!) gólt is elvettek a visszajátszások után, miközben egy visszajátszás sem eredményezett liverpooli találatot.

A másik kapu előtt már jobb az arány, igaz, háromszor is kapott gólhoz vezetett az ítélet, de cserében háromszor meg is mentette a csapatot a VAR – a nettó termés így is mínusz hétre jön ki.

Az Arsenal, a Liverpool és a West Brom járt a legrosszabbul

Ezek után aligha meglepő, hogy a Liverpool számára jön ki a legrosszabb mutató, hiszen hattal többször alakult kedvezőtlenebbül a helyzet a videózás után, mint anélkül.

Viszont holtversenyben első az Arsenal és a West Bromwich is, a londoniaknál már említettük, hogy csak háromszor jött ki jobban a csapat a visszanézésekből, ehhez képest kilencszer is rosszabbul. Az utolsó előtti helyen végző együttesnél pontosan ugyanezt a 3/9-es párost véshetjük fel.

Nem áll túl jól a Tottenham és a Wolverhampton szénája sem, előbbi a már említett sok negatív (10), utóbbi a kevés pozitív (4) változtatás miatt áll mínusz hármon.

A Manchester United a kilenc kedvező változtatás ellenére sincs pluszban, hiszen ugyanennyi alkalommal jött ki rosszabbul is a videózásokból, a lista elején pedig az előző kategóriában kiemelkedő Burnley, Everton páros áll plusz néggyel.

A VAR-LISTA (a csapat számára kedvező–hátrányos ítélet)

Már az Eb-n is!

Ahogyan az egyre több helyen megszokott, az idei Európa-bajnokság során is alkalmazzák a videoasszisztensi rendszert, a VAR-t, ez lesz az első kontinensviadal, ahol visszanézés után megváltoztathatják a pályán hozott ítéleteket.

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az Eb-t?

  • 24862
    Franciaország
  • 11235
    Németország
  • 11019
    Olaszország
  • 10453
    más
  • 9170
    Belgium
  • 7729
    Anglia
  • 2945
    Spanyolország

Borítókép: Adrian Dennis / AFP

Rovatok