Index Vakbarát Hírportál

Hivatalosan is véget ért a Pirlo-éra a Juventusnál

2021. május 28., péntek 12:14

A vártaknak megfelelően elváltak egymástól a Serie A-ban szereplő Juventus és Andrea Pirlo vezetőedző útjai. 

A távozó Andrea Pirlo edzői tapasztalat nélkül vette át az irányítást tavaly, s ugyan az Olasz Kupát és a Szuperkupát is megnyerte az együttessel, összességében mégis csalódást keltően szerepelt a csapat.

A gárda játéka a szezon nagy részében kifejezetten gyenge volt, a BL-ben már a 16 között kiesett, a bajnokságban pedig – sorozatban megnyert kilenc szezon után – csak a negyedik helyen végzett, ráadásul az utolsó fordulóig úgy tűnt, kiszorul a legjobb négyből, és nem szerepelhet a BL következő kiírásában.

A Juventus ma a hivatalos honlapján erősítette meg a távozás tényét.

Köszönjük, Andrea. Ezek az első szavak, amelyeket ki kell ejtenünk ennek a különleges utazásnak a végén. Néhány hónappal ezelőtt Andrea Pirlo, a világfutball egy ikonja újonc trénerként vágott bele az új kalandba a Juventus kispadján. Ehhez bátorságra és arra volt szüksége, hogy a járvány sújtotta világban mindennap alkalmazkodni tudjon a dolgok menetéhez. Andrea pedig ezt megtette. Elkezdte új útját – biztosak vagyunk benne, hogy remek karrierje lesz edzőként –, bajnoki tapasztalatát és ötleteit hozta el a »barikád« másik oldaláról a kispadra. A futballban a győzelmek számítanak, ő pedig néhány hónap alatt két trófeát is megnyert a csapattal, és néhány fantasztikus sikert is aratott a csapat az irányításával a San Sirótól a Camp Nouig. Ehhez bátorságra, elkötelezettségre és szenvedélyre volt szükség, az elért sikerekért valóban szívből hálásak vagyunk

– szerepel a Juventus közleményében, amelyben sok szerencsét és csodás jövőt kívánnak Pirlónak.

A hírek szerint már az utódja is megvan a korábbi kiváló középpályásnak, az együttes volt trénere, Massimiliano Allegri veheti át az irányítást. Vele 2014 és 2019 között sorozatban ötször volt bajnok a Juventus, amely négy kupát is nyert, valamint kétszer bejutott a BL-döntőbe. 

(Borítókép: Andrea Pirlo az Olasz Kupával – Daniele Badolato – Juventus FC / Juventus FC via Getty Images)

Rovatok