Index Vakbarát Hírportál

Perzselő hőségben vonulnak tízezrek a Puskás Aréna felé

2021. június 19., szombat 13:05

Magyarország második Európa-bajnoki mérkőzésére készül, miután az első fordulóban vereséget szenvedett Portugáliától (0–3). Marco Rossi legénysége délután 3 órakor fogadja Franciaországot a Puskás Arénában, ahol ezúttal is fantasztikus hangulat várható.

Ha a szurkolókon múlna, alighanem le sem kellene játszani a találkozót, borítékolható lenne a hazai siker, a fanatikusok ugyanis a rekkenő hőség ellenére ezúttal is a Hősök terén gyülekeztek, ahonnan délben indultak útnak a stadion felé a már megszokott útvonalon.

Bár talán kevesebben vonulnak ezúttal, így is több tízezres tömeg halad végig a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron és a Stefánia úton. A drukkerek békésen vonulnak – amire rengeteg rendőr is ügyel –, miközben szurkolói rigmusok skandálásával és füstgránátokkal teremtenek felejthetetlen hangulatot.

A vonuló tömeg eleje közben már meg is érkezett a Puskás Arénához, ahol Magyarország 15 órakor játszik Franciaország ellen.

A csoport másik találkozója, a Portugália–Németország 18 órakor kezdődik. Az Index mindkét összecsapást percről percre közvetíti élőben.

(Borítókép: Gombkötő Emma / Index)

Rovatok