Index Vakbarát Hírportál

Koronavírusos a horvátok sztárja, nem játszhat a spanyolok ellen

2021. június 27., vasárnap 09:19

Ivan Perisic pozitív koronavírustesztet produkált, így egészen biztosan kihagyja a horvátok Spanyolország elleni hétfői mérkőzését az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, Koppenhágában – írja a BBC.

Az Internazionale 104-szeres válogatott támadója eddig mindhárom csoportmérkőzésen pályára lépett, és két góljával Horvátország legeredményesebb játékosa, vagyis a hiánya jelentős érvágás a csapat számára. Pláne, hogy a mostani keretből csak Luka Modric játszott nála többször – 141-szer – a címeres mezben.

A 32 éves Perisicnek 10 napot kell a többiektől elzárva lennie, amit a Horvát Labdarúgó-szövetség is megerősített. Ez azt jelenti, hogy a döntő napján, július 11-én újra a csapat rendelkezésére állhat. Már csak az a kérdés, hogy eljutnak-e addig a horvátok.

A szövetség ugyanakkor jelezte, hogy mindenki másnak a tesztje, így a játékosoké, a személyzeté is negatív lett.

Rovatok