Index Vakbarát Hírportál

A Barcelona ultimátumot adott óriási melléfogásának

2022. január 3., hétfő 15:12

A Barcelona ultimátumot adott világbajnok francia labdarúgójának, Ousmane Dembélének, akivel hónapok óta eredménytelen tárgyalásokat folytat nyáron lejáró szerződéséről.

Mateu Alemany sportigazgató a klub hétfői sajtóeseményén – amelyen a Manchester Citytől egy hete megszerzett Ferran Torrest mutatták be hivatalosan több mint 13 ezer szurkoló előtt – kifejtette: a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem áll szándékukban újra tárgyalóasztalhoz ülni Dembélé ügynökeivel, ugyanis az álláspontjuk teljesen világos, kizárólag a válaszra várnak, amelyet nem lehet sokáig halogatni.

Öt hónapja kapcsolatban vagyunk a menedzsereivel, ismerik az álláspontunkat, sok türelmet tanúsítottunk már az irányukba. Tisztában vannak az elképzeléseinkkel és az érdekeinkkel

– nyilatkozta a sportigazgató. 

Hozzátette: nagyon egyértelműek a szándékaik arra az esetre is, ha Dembélétől nemleges választ kapnak.

A 2017-ben nagy reményekkel érkező, azonban a várakozásoktól messze elmaradóan teljesítő, sokszor sérült, de egészségesen is csupán peremember Dembélé szerződése júniusban jár le. A Barcelona a téli átigazolási szezonban még pénz kaphat érte, és fizetése sem terhelné tovább a kasszát. Amennyiben viszont mégis sikerül vele hosszabbítani, úgy szerződésében átütemezéssel módosítanák a kifizetésekre vonatkozó részt, ami újabb lehetőséget jelent a vezetőknek.

Téli szerzeményeiket ugyanis a fizetési limit miatt, pénzügyi okokból egyelőre nem tudják regisztrálni, így jelen helyzetben pályára sem léphetnek.

A már bemutatott Ferran Torres sem, bár a bizakodó Alemany szerint vasárnap előtt sort keríthetnek a szükséges papírmunkák rendezésére.

Miközben a spanyol sajtóban valószínűsítik Álvaro Morata januári érkezését is, Joan Laporta klubelnök a hétfői sajtóeseményen arról beszélt, hogy az átigazolási piacon készek ismét meghatározó szerepet betölteni. A legnagyobb európai klubok által erőteljesen körüludvarolt norvég sztárcsatár, Erling Haaland esetleges szerződtetését illetően annyit jegyzett meg, hogy „minden lehetséges”.

Mivel megnyílt a téli átigazolási piac a klubfutballban, a 2022 nyarán lejáró szerződésű játékosok már tárgyalhatnak a potenciális következő csapatukkal, így Dembélének is van erre lehetősége. A nyáron ingyen igazolható játékosokból komoly álomcsapatot lehetne összeállítani

(MTI)

(Borítókép: Ousmane Dembélé a Sevilla elleni mérkőzésen december 21-én. Fotó: David S. Bustamante / Getty Images) 

Rovatok