Index Vakbarát Hírportál

A ráadás ráadásában dőlt el az Olasz Szuperkupa sorsa

2022. január 13., csütörtök 08:42

Az Inter nyerte meg az Olasz Szuperkupát, miután a milánói összecsapáson a ráadás ráadásában szerzett góllal 2–1-re legyőzte a Juventust.

A bajnok és a kupagyőztes csatáját utóbbi kezdte jobban, az első félidő derekán Weston McKennie góljával a Juventus szerzett vezetést.

Az első játékrészben óriási fölényben lévő, 13 kapura lövésig jutó Inter még a szünet előtt egyenlíteni tudott Lautaro Martínez büntetőjével, és mivel a folytatásban nem esett gól, jöhetett a hosszabbítás.

Bár itt már szinte csak az Internél volt a labda (75%:25%), úgy tűnt, a Juventus kihúzza a büntetőpárbajig, amikor is jött Alexis Sánchez, és a 121. percben eldöntötte a trófea sorsát.

Az Inter ezzel 2010 után először, összességében hatodik alkalommal hódította el az Olasz Szuperkupát, amivel immár egyedül áll az örökranglista harmadik helyén a Juventus (9) és a Milan (7) mögött.

Simone Inzaghi ezzel elmondhatja magáról, hogy mind a három Juventus elleni Szuperkupa-meccsét megnyerte, és 1930 óta az első, aki több fináléban is legyőzte az olasz rekordbajnokot.

OLASZ SZUPERKUPA

Inter–Juventus 2–1 (L. Martínez 35., A. Sánchez 121., ill. McKennie 25.)

(Borítókép: ISABELLA BONOTTO/Anadolu Agency via Getty Images)

Rovatok