Index Vakbarát Hírportál

Angol élvonalbeli klub igazolhatja le Christian Eriksent

2022. január 17., hétfő 15:41

Brit sajtóértesülés szerint az angol labdarúgó-bajnokságban újoncként 14. helyen álló Brentford az idény végéig szerződtetné a dán válogatott Christian Eriksent, akinek tavaly nyári szívleállása miatt most nincs klubja.

Az Athletic című szaklap online kiadása hétfőn írt arról, hogy a Brentford a következő szezonra szóló szerződéshosszabbítási opciót is ajánlana a 29 éves középpályásnak.

Eriksen a részben budapesti rendezésű tavaly nyári Európa-bajnokságon, a június 12-én Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén esett össze a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően meg tudták menteni az életét. A játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Az olasz bajnoki címvédő Internazionale decemberben felbontotta Eriksen szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmus-szabályozót ültettek be.

A 109-szeres dán válogatott játékos az év végén adott interjújában kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, és a Katarban sorra kerülő idei világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni.

Eriksen korábban már légióskodott Angliában, 2013 és 2020 között a Tottenham Hotspur játékosa volt.

(MTI)

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok