Index Vakbarát Hírportál

A korábbi angol kapitány lesz a kiesőjelölt edzője

2022. január 25., kedd 11:41

Egybehangzó angol sajtóhírek szerint hamarosan bejelentik a Premier League-ben szereplő Watfordnál, hogy Roy Hodgson lesz az új menedzser.

Az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya legutóbb a Crystal Palace-t irányította, de májusban a bennmaradás fixálását követően bejelentette, hogy felhagy az edzősködéssel egy időre, igaz, már akkor is jelezte, hogy soha nem mondhatja, hogy többé nem tér vissza.

A 74 éves szakember lesz ezzel a Premier League történetének legidősebb menedzsere.

A Watfordra rá is fér a segítség, hiszen a Manchester United novemberi 4–1-es kiütése óta nyolc meccsen csak egy pontot szerzett, ezzel pedig visszacsúszott az utolsó előtti helyre, így hétfőn menesztették a Leicester Cityvel 2016-ban bajnok Claudio Ranierit, akit októberben neveztek ki a gárda élére.

A Watford Hodgson 17. profi klubja lesz a 46 éves edzői pályafutása során.

(Borítókép: Julian Finney/Getty Images)

Rovatok