Index Vakbarát Hírportál

Masszív mezmecénás mentheti meg a Barcelonát

2022. január 25., kedd 10:54

Úgy tűnik, hogy az anyagi szűkölködés időszaka hamarosan a múlté lesz a Barcelonánál, hiszen igencsak masszív mezszponzori megállapodás lóg a levegőben.

Mint ismert, a korábbi évek nem megfelelő gazdálkodása miatt a katalánoknak a nyáron Lionel Messit is el kellett engedniük, és inkább az utánpótlásban feltűnő fiatalokra kellett támaszkodniuk a nagy pénzes vásárlások helyett.

Most azonban úgy tűnik, pénzügyi mentőövet kapnak, köszönhetően annak, hogy az idény végén lejár a szerződés a Rakutennel.

Az új mezszponzori szerződés 55 millió euróról indult, de a katalán Sport értesülése szerint máris 80 millió euró körüli ajánlattal lehet számolni.

A lehetséges befutók közül a VeganNation és a Polkadot nevét említik meg, előbbi pedig a Tencenttel közös ajánlaton is gondolkodik. Isaac Thomas, a VeganNation vezetője a hírek szerint már találkozott is Joan Laporta klubelnökkel, a tárgyalások pedig előrehaladott stádiumban vannak.

A versenynek egy győztese már biztosan lesz, a Barcelona, amelynek ezzel az anyagi problémái, amely miatt Ferran Torres regisztrációja is csúszott, rendeződhetnek, emelhetik a fizetési plafonjukat, és akár még új játékosokat is igazolhatnak.

Erre egyébiránt van terv még a téli időszakban is, bár egyelőre csak kölcsönben gondolkodnak a katalánok, Álvaro Moratáról már korábban is cikkeztek a lapok, de ezt megfúrhatja a Juventus ellenállása, az Ajax balhátvédje, Nicolás Tagliafico viszont szívesen érkezne, igaz, őt az amszterdamiak inkább végleg értékesítenék, ha már megválnak tőle.

(Borítókép: Álvaro Moratáról nem tettek le a katalánok – Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Rovatok