Index Vakbarát Hírportál

Giroud volt a milánói derbi hőse

2022. február 5., szombat 20:00

A Serie A 24. fordulójának rangadóján a Milan 2–1-re legyőzte „idegenben” a városi rivális Intert.

Mondhatni, hogy a Derby della Madonnina nívója ismét elérte azt a szintet, amit régen képviselt, hiszen a Serie A-t vezető Internazionale a harmadik helyen álló Milant „fogadta”. A fekete-kékek jóval nagyobb lendülettel játszottak eleinte, mint ellenfelük, és a 11. percben Denzel Dumfries révén be is találtak, ám les miatt érvénytelenítette a találatot Marco Guida.

Stefano Pioli együttese azonban így sem húzta ki kapott gól nélkül a szünetig, ugyanis a 38. percben Hakan Calhanoglu tökéletesen pontos szögletét Ivan Perišić belsőzte be higgadtan 9 méterről. Calhanoglunak ez már a 8. gólpassza volt idén a Serie A-ban, amivel holtversenyben a második helyen áll.

A szünet után jóval nagyobb erőket mozgósított a Milan, de fél órán keresztül eredménytelenül próbálkozott. 

Aztán jött Olivier Giroud, és három perc alatt megfordította a rangadót. 

A támadónak eddig kilenc meccsen mindössze három gólja volt a piros-feketéknél, ráadásul ő lett az első francia, aki Milan-játékosként duplázni tudott az Inter ellen.

A hajrában az Inter mindent egy lapra feltéve támadott az egyenlítés reményében, még Samir Handanović is előrehúzódott egy szabadrúgásnál, de a Milan kibekkelte a maradék időt, és megszerezte a három pontot, amivel egy pontra felzárkózott az Inter mögött.

Eredmények, Serie A, 24. forduló:
AS Roma–Genoa 0–0
Internazionale–AC Milan 1–2
Fiorentina–Lazio 0–3

(Borítókép: Olivier Giroud gólöröme. Fotó: Getty Images)

Rovatok